„Magyarországon 2010 után megszűnt a demokrácia” – hajmeresztő állítások hangzanak el a svéd iskolásoknak vetített, hazánkat lejárató oktatófilmben

2023. szeptember 16. 10:36

Gulyás Márton mellett Judith Sargentini és Guy Verhofstadt is megszólal a videóban.

2023. szeptember 16. 10:36

Ahogy arról a Mandineren is beszámoltunk,  Gulyás Mártont, a Partizán alapítója, egykori politikai aktivista is feltűnt egy olyan videóban, amit svédországi iskolások számára vetíthetnek le, amennyiben az Európai Unió (EU) és a demokrácia kerül terítékre a társadalomtudomány-órán. A videóban egy „lerombolt demokráciaként” mutatják be hazánkat.

Lapunk kedden emailben és SMS-ben is kereste Gulyást, mert kíváncsiak voltunk, hogy miért szerepel az oktatófilmben, azonban megkeresésünkre még pénteken sem érkezett válasz.

Judith Sargentini és Guy Verhofstadt is megszólal a videóban

Mint arra publicistánk, Francesca Rivafinoli publicisztikájában felhívta a figyelmet, az iskolatévé külön óravázlattal ellátott, a közoktatásban 2019 óta használt videóösszeállításáról van szó, amelynek már rögtön az elején megszólal Gulyás, azt ecsetelve, hogy Magyarországon a demokrácia 2010 óta lassanként, de biztosan megszűnt.

A videóanyag hangvétele ezt követően sem változik – megszólal Judith Sargentini (a Magyarországot elítélő európai parlamenti határozat szerzője); feltűnik benne Guy Verhofstadt liberális EP-képviselő; a CEU egyik, svéd nemzetiségű oktatója; majd ismét Gulyás kapja meg a szót, aki arról panaszkodik, hogy Magyarországon az embereknek nincs valódi lehetőségük ellenvélemény megfogalmazására.

Ezt is ajánljuk a témában

A Magyar Nemzet összeállításában arra is kitért, hogy az a Sara Svensson svéd politológus is kivette a részét a film elkészítésében, aki a CEU-n kutatási munkatársként dolgozott 2008-2013 között, és a Soros-egyetem doktori iskoláját végezte.

Svensson többek között arról beszélt a diákoknak, hogy mekkora az elnyomás Magyarországon, és 

a politika milyen szinten hatja át az oktatás területét. 

A CEU egykori munkatársa arra nem tért ki, hogy Svédországban valóban erős kormányzati nyomásgyakorlás érvényesül, ha „kényes kérdések” kerülnek szóba. Emlékezetes, hogy 2021-ben etikai vizsgálat indult a Lundi Egyetem neves kutatóival szemben amiatt, hogy egy olyan tanulmányt tettek közzé, amely kimutatta, hogy a 2000 és 2015 között Svédországban előforduló nemi erőszakos esetek elkövetőinek 48 százaléka külföldön született külföldi állampolgár, míg további 12 százalék második generációs bevándorló. – hívta fel a figyelmet a lap.

Ebből az esetből egyértelműen látszik, hogy 

Svédországban a kormány az egyetemi kutatókat is cenzúrázza,

nem lehet szabadon publikálni a valóságot bemutató adatokat, ha azok cáfolják a központi narratívát, vagy olyan problémákra világítanak rá, amelyek a svéd politikai elit felelősségét is felvetik – húzták alá a cikkben.

Ezután a Magyar Nemzet arra is rámutatott, hogy a lecke végén a tanulók különböző kulcsfogalmakat tanulhatnak meg, mint például: sajtószabadság, jogállamisági elvek, szuverenitás, diktatúra. A videó után vitára buzdítják a tanulókat, és „hamis, félrevezető állításokat tartalmazó kérdésekre” kell válaszolniuk. Tényként kezelik Gulyás és Svensson fent említett állításai is. Plédaként hozzák, mikor Gulyás Márton politikai aktivista azt mondja, hogy

 „még akkor is, ha egy tagállam a felszínen látszatdemokráciának tűnik, például általános választásokkal, a gyakorlatban elnyomó rezsim lehet. Magyarázd el, hogy lehet ez így”.

De további kérdések foglalkoznak például azzal, hogy az „anyaföld szeretete” fogalmát miként lehet értelmezni demokratikus és történelmi szempontok alapján – írták.

A svéd közmédia máskor is támadta már Magyarországot

 A Magyar Nemzet szerint a svéd oktatófilm elfogultsága „nem teljesen meglepő”, és nem is példátlan, hiszen a svéd média már régóta ellenséges a magyar kormánnyal szemben. Korábban is hamis híreket terjesztettek Magyarországról, és erről papírjuk is van, hiszen 2019 őszén a svéd médiahatóság elmarasztalta a helyi közszolgálati televíziót, mivel az SVT hazugságokat állított a magyar „túlóratörvényről” – idézte fel a lap.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
graycivil
2023. szeptember 16. 20:31
Mindig mondják okos emberek, hogy a FIDESZ-szavazókat nem szabad agymosott hülyéknek mondani. Nem mondom.
johannsebastian
2023. szeptember 16. 14:36
Nem fogják megdicsérni a jenki spiclit, ha a svédek nem léphetnek be a NATO-ba. Viszont Putyintól még kaphat plecsnit az elvtárs! Ravasz...
KBA98
2023. szeptember 16. 13:56
Ennek a szarfaszúnak és társainak börtönben van a helye!
Tommaso
2023. szeptember 16. 13:55
Sajnos igazuk van, 2011-ben Magyarországon valóban megszűnt a demokrácia. Nem tudtok egyetlen más országot sem emliteni, ahol az Alkotmányt és a Választási törvényt kizárólag egyetlen párt alkotta meg és fogadta el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!