Egon

A Telex hosszú, túlírt és mesterien aljas módon jelzőszerkezetezett cikkben megtámadta Póka Egont. Az egyik legnagyobb magyar rockzenészt, akinek nem csak zenehallgatóként lehetünk hálásak, hanem többszáz rendkívül jó zenészért is, akiknek a mai magyar zenei életben a minőséget köszönhetjük. 

Póka Egon nem tud védekezni, mert halott. Halott embert támadni azért könnyű győzelem egy médiumnak, mert nincs lehetősége védekezni. Nem lehet szembesíteni az őt vádlókkal, nem mondhatja el az ő olvasatát. Nem kell a szemébe nézni.

Póka Egon engem is kicsikémnek becézett olykor. És én ettől nem „megmetoozva” éreztem magam, bár először vicces volt hallani, még a feleségem sem szólít így – hanem örültem neki. A bizalom jeleként értékeltem. Így jelezte, hogy fontos vagyok a számára, több, mint egy random miniszteri biztos vagy egy a sok magyar basszusgitáros közül, aki őt félistenként tisztelte és tiszteli. 

Póka Egon nyers, egyenes és őszinte ember volt.  Ember – és nem szent. Jó emberként közösséget teremtett. Olykor indulatosan érvelt, mert hajtotta őt a szenvedély, nem csak a tudását, de a lelkét is beletette a magyar zene minőségelvű megemelésébe.

És ha a „kőbányais gyerekeiről” beszélgettünk, kiült a szíve a szemébe. 

Ezt a mérhetetlen szeretetet lehet hallani ma a magyar színpadokon az ő nevelése által jobbá lett fiatal zenészek tolmácsolásában. 

Ezt nem veheti el tőlünk senki.

Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt