Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
„Szerencsém, hogy a gázt elvettem és át tudtam menni a másik sávba, így elkerültem az ütközést” – számolt be az esetről a sofőr.
A Budapesti Autósok egyik olvasója egy döbbenetes eseményről számolt be. Azt írta, hogy az út jeges és csúszós volt, amelyet egy másik autó sofőrje nem tudott kezelni.
Nagyon közel volt az, hogy frontálisan találkozzunk.
Ebben az esetben volt annyi szerencsém, hogy a gázt elvettem és át tudtam menni a másik sávba, így elkerültem az ütközést. Miután meg tudtam állni visszamentem az autóhoz, ami az oldalán volt. Az úriembert ki tudtuk szedni! Két másik autós is megállt segíteni” – írta az olvasó.
„Az úrnak semmi komolyabb baja nem lett de a karácsonya sajnos ezt követően lehet nem lesz a legfelhőtlenebb” – derült ki az üzenetből.
A felvételt itt tudják megtekinteni:
Nyitókép: Youtube