Áll a bál Németországban: „Keresztényként szabad préda vagyok a menekültszálláson!”
Cserbenhagyva érzik magukat a keresztény és ateista menedékkérők. Francesca Rivafinoli írása.
Ha engedjük, hogy a betlehemi fényesség beragyogja életünket, rájövünk, mi létezésünk igazi célja és értelme.
„Betlehemi csillagodat ragyogtasd nekem,
ki e sötét lelki éjben jászlad keresem,
add hitemnek fényedet, akkor biztosan megyek,
s meg nem állok, míg a trónod el nem érem én.”
„Megértés nélkül nincs ünnep” – üzeni az egyik telekommunikációs óriás ünnepinek gondolt kampánya. A szöveget sokatmondó kép egészíti ki: a régi vágású, idősebb úr mellett a nagyon menő, kék hajú, a családi karácsonyt a bulihelyek péntek esti viseletével „feldobó” lány néz unottan a kamerába. Ez a legfontosabb közösség karácsonyi ünneplése á la Telekom. És persze a toleranciaüzenet, sokadszorra is. Mert „megértés nélkül nincs ünnep”. (Persze a konzervatív nagybácsinak kell elfogadnia a konvenciókat felrúgó rokont, ez vitán felül áll, ez egyirányú utca.)
Amikor belemerülünk a megértés T-ideáljába, elveszítjük a kapcsolatot azzal a típusú megértéssel, ami nem pusztán a felszínt kapargatja, ami nem korszellem-vezérelt önkéntes lemondás az értékekről és önmagunk alávetése az ideológiailag meghatározott elfogadásdömpingnek („ha nem mondasz igent mindenre, ami rombol, nem vagy megértő és biztosan nem vagy jó ember!”).
Ez a fajta megértés-értelmezés szembesít bennünket azzal, amit a néhai XVI. Benedek pápa a relativizmus diktatúrájának nevezett.
Olyan eszmefuttatásokkal találkozunk, mint például „nincs jó és rossz, csak ugyanannak az éremnek a két oldala”, hogy nincs fekete és fehér, mindig mindent árnyalni kell, a végletekig, utána pedig elmosni a határokat és mellébeszélni kissé. Ma már nem a bűnöst kell megérteni, hanem a bűnt. Persze aligha gondolták át kampányukat ilyen mélységben a vállalat kreatívjai, de az biztos, hogy a megértés mélyrétegeit sem vizsgálták.
Az igazság ugyanis az, hogy van abszolút jó és van abszolút rossz, nemcsak mint fogalmak, hanem mint valós létezők is.
Őrjöng e világ fejedelme, aki már megítéltetett és uralkodik Krisztus. Karácsonykor éppen azt ünnepeljük, hogy a Világosság a világba jött, hogy az Ige testté lett és itt élt közöttünk. Hogy a fény legyőzi a sötétséget és kiderül, hogy bár az éremnek valóban két oldala van, nem feltétlenül lehet mindkettő igaz és üdvös.
Az abszolút jó, Isten, végtelen szeretetének jeleként ajándékozta a gyarló embernek Fiát, aki kereszthalála és feltámadása által mentett meg minket.
(Ebből érthető, miért mondják, hogy karácsony a húsvét tündökléséből nyeri fényét: nem értelmezhető a karácsony misztériuma, vagyis a megtestesülés húsvét misztériuma nélkül, a kereszthalál, a feltámadás nélkül, megváltottságunk diadala nélkül.)
Jézus emberi testet öltve közénk érkezett, az Ige megtestesült, s attól a pillanattól fogva beragyogja az emberi történelmet. Akkor is, amikor háborúkról, vírusokról, katasztrófákról hallunk, amikor látszólag a gyűlölet uralja el a világot.
Krisztus él és győz: amikor karácsony éjszakáján a jászolban fekvő kisgyermekre tekintünk, már ott látjuk benne a Megdicsőült Királyt, a Mindenség Urát, aki gyógyít, tanít és megszabadít.
A kampány szöveges üzenete egyébként nincs messze az igazságtól. A betűrendet kell csupán egy kicsit módosítani, hogy eljussunk a lényeghez, ami így szól:
megtérés nélkül nincs ünnep.
Csak akkor lehet igazi ünnepünk, ha a megtérés vezérli – és ez akkor is így van, ha mindig keresztény attitűddel ültük meg karácsonyt. Égető szükségünk van a megtérésre; hogy nyissunk Jézus felé, aki állandóan nyit felénk, aki alig várja, hogy végre Vele éljünk, hogy elfogadjuk Isten kegyelmét és életünket teljes mértékben átalakító, elsöprő erejű szeretetét. A megtérésünk az alapja mindennek. Egyénileg éppúgy, mint közösségi szinten. Szűk családi körben ugyanúgy, mint kiterjedt rokonságban. És éppen így igaz ez nemzeti szinten is.
Ez olykor csöndes folyamat, máskor váratlan (mégis várva várt), látványos fordulat, de mindig, mindig gyengéd és megrendítő. Meghalunk a világnak és új emberré születünk Krisztusban. Igen, abban a Krisztusban, akit ezekben a napokban „kisjézusnak” mondunk, aki teljes egyszerűségben, szegénységben és alázatban született közénk – de akinek születését a pásztoroknak angyalok hirdették meg, s akit napkeletről bölcsek látogattak. S ahogy akkor a Betlehemhez közeli égboltot hirtelen nagy fényesség ragyogta be, úgy történhet meg ez a mi életünkkel is, hogy azután soha el ne múljon a kegyelem fénye.
Nagy misztériumok előtt rendül meg így a szív – mint amikor könnyes szemmel, életünk fordulata után, térden állva vesszük magunkhoz azt a kis darab fehér szentostyát, amiben ott lüktet a Végtelen.
A megtérés olykor bocsánatkéréssel kezdődik. Mikor lenne alkalmasabb idő erre, ha nem karácsonykor?
Isten keze sokszor a mélységekben érint meg minket, ahonnan erős karja kiemel. Rajtunk múlik, hogy engedjük-e neki. Soha nem késő! Nincs elveszett élet, nincs teljes reménytelenség, nincs többé káosz –
mert megszületett!
S hogy visszatérjünk még egy szóra a megértéshez, lássuk be: igazi megértés is csak megtérésből fakad – minden más felületes sallang.
Áldott karácsonyt, magyarok!