Kuncze Gábor karácsony tiszteletére belerúgott a kereszténységbe

2023. december 24. 11:08

A három megrögzött Orbán-gyűlölő egymásra licitálva rángatta elő a megszokott baloldali témákat.

2023. december 24. 11:08
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet

„Rendhagyó módon a mai jegyzet egy bocsánatkéréssel kezdődik. December 24-én sokkal vidámabb, sokkal kedvesebb témát szeretett volna Felhévizy az olvasóinak a fa alá tenni, de sajnos az élet felülírta az eredeti terveket, elnézést érte. A hírlapíró ugyanis nem mehetett el szó nélkül Kuncze Gábor egykori belügyminiszter szavai mellett. Félix tépelődött azon, hogy foglalkozzon-e ezzel a témával vagy sem, de végül arra jutott, hogy mindenkinek tudnia kell, hogy az egykori SZDSZ-vezér miként vélekedik Magyarországról. Ez nem Kuncze személye miatt érdekes, sokkal inkább azért volt fontos, mert a Gyurcsány-féle DK-szellemiség köszön vissza a szavaiban. A TV13 műsorának volt a vendége Kuncze, ahol két sokat próbált vérbalos figura faggatta, Bánó András és Bolgár György.  

Az egész beszélgetés egy kicsit szürreális volt, ahogy a három megrögzött Orbán-gyűlölő egymásra licitálva rángatta elő a megszokott baloldali témákat az akkumulátorgyáraktól, az oktatás és az egészségügy helyzetén át egészen addig a felvetésig, hogy ha ilyen rossz minden Magyarországon, akkor miért szavaznak az emberek mégis a kormánypártokra. Erről is megvolt a tipikus balos vélemény, nem tájékozottak az emberek, és egyébként is a Fidesz-szavazók a legalacsonyabb iskolai végzettségűek közül kerülnek ki, akik amúgy is jobbára az elmaradott vidéki falvakban élnek, de aki budapesti Orbán-szavazó, az is agymosott.”

Nyitókép: MTI / Mónus Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. december 27. 16:43
Egy hang nincs a kereszténységről… Félix mit ittál?
gekk
2023. december 27. 11:59
Kereszténységbe? Ugyan, csak az egybites, ostoba, gerinctelen csicskákba. Amik, ha nem lennének azok, elzavarták volna őket is hamarabb, no meg orbitot és tolvaj bandáját sem szopnák ma fel nap mint nap.
Abafy Alfréd
2023. december 26. 11:35
bunkó volt, az is maradt
Ad majorem Dei gloriam
2023. december 26. 10:17
A miskakancsó miskakancsó maradt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!