Kéri László: Nem tudok jót mondani az ellenzékről

2023. december 28. 12:18

A politológus szerint nem igaz, hogy az ellenzéknek ne lenne mozgástere.

2023. december 28. 12:18

Évet értékelt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kéri László, aki az ellenzék helyzetét is elemezte. Bár a politológus többször hangsúlyozta, hogy nem akar beszállni az ellenzék szapulásába, de egy-két kritikát így is megfogalmazott. Például azt, hogy a társadalom nem Fidesz-hívő része egyelőre csak annyit lát, hogy 

van ellenzék, de annak egyik pártja sem olyan erős, hogy kormányzati alternatívaként lehessen tekinteni rá. 

Ez a hat-hét párt leginkább egymással foglalatoskodik, ami szerinte egyáltalán nem jó hír a szavazóiknak.

Kéri ezzel együtt úgy látja, hogy ha az ellenzék még idejében ráébred, hogy radikálisan szét kell választani az európai parlamenti és az önkormányzati választást, s az utóbbira koncentrálva képes lesz együttműködni, akkor meg tud tartani nagyon fontos nagyvárosokat és Budapestet. 

Ehhez azonban olyan politikai bölcsesség és együttműködési készség kellene, aminek jelenleg nem nagyon látom a jelét

 – fogalmazott Kéri.

„Lehet tanulni és változni. Nem kell feltétlenül ugyanazokat a politikai hibákat elkövetni, amit tizennégy éven keresztül, mert abban olyan járatos vagy, hogy reflexből tudod hozni” – tette hozzá. 

Nem igaz, hogy nincs mozgástere az ellenzéknek, csak nem ott, nem úgy, ahogy eddig keresték – oszlatott el egy közkeletű sztereotípiát a politológus, aki ezzel együtt azzal zárta mondandóját, hogy jelenleg nem tud jót mondani róluk. 

Nyitókép: YouTube/ATV

 

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. december 30. 15:33
Kéri László: Nem tudok jót mondani az ellenzékről" semmi baj Kéri elvtárs, nincs ilyen házifeladat...
Ad majorem Dei gloriam
2023. december 28. 20:17
Nincs olyan ember szobahőmérséklet feletti IQ szinttel, aki jót tudna mondani az ellenzéki csürhéről.
virgo68
2023. december 28. 19:58
Belenéztem ebbe az interjúba, de Laci bácsi olyan irritálóan buta, hogy nem sokáig birtam.
Nemkellnév
2023. december 28. 18:25
Kérit Orbán Viktor legutóbb elismerte, mint elmét. Kéri most így reagált erre. Vajon az érzelem és a tudat miképpen tudja jobban befolyásolni egymást? Erre volt Soros is kíváncsi, aztán fölzabált minden embert, aki aktívabb volt a saját türelménél. És most nincsen hová fejlődniük ezeknek, mert már megették a saját jövőjüket. Mert megetették őket azzal. Önismeret, barátaim! Az minden kellemetlen meglepetéstől megóv!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!