Kemény posztban ment neki Lázár János a köztársasági elnök kastélytörvény kapcsán hozott döntésének

2023. december 20. 22:34

Célkeresztben a kastélytörvény.

2023. december 20. 22:34

Novák Katalin köztársasági elnök szerdán elrendelte a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény kihirdetését, ugyanakkor a vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte az államfő a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt – tájékoztatta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

Lázár János építéséi és a közlekedési miniszter a közösségi oldalán reagált a döntésre. 

Ha jóhiszeműen értelmezem a lépést, akkor sem értem a célját”

– írta a miniszter, majd hozzátette, hogy a „Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassunk, hogy ne változtassunk semmit.”

A törvény lényege pontosan az, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton. A magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni: az épített örökség megóvásába, értékes kastélyaink felújításába és fenntartható működtetésébe. 

– tette hozzá Lázár János.

A miniszter ezek után közösségi oldalán azt írta: 

Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét”.

A tárcavezető kijelentette „a történelmi örökségünk, kastélyaink jobb sorsa érdemesek  – ehhez viszont változásra és bátorságra van szükség”. 

„Megtisztelő Elnök asszony kitüntető figyelme, hiszen az alkotmányos normakontroll intézményét szinte csak az ÉKM-es jogszabályoknak tartja fönn. Mi pedig nem hátrálunk, hiszen Magyarország előre megy, nem hátra”zárta posztját Lázár János.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Lázár János

Facebook

Idézőjel

Remélem tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2024. február 12. 20:58
Ugy nez ki tenyleg nbem hatralt, masfel honapig tartott megszabadulni Novaktol
free-1
2024. január 11. 20:32
Az Elnökasszonyunk több tiszteletet érdemel minden állampolgár részéről, így magától érthetődően azok részéről is akiket az állampolgárok választottak meg és az állampolgárokat kötelesek képviselni. A poszt szövegezése sajnos nélkülözi ezt az alapalvet és sajnos pont a köztisztséget betöltők iránti kötelező tiszteletadás ellen hat. Öngólnak tűnik. Ráadásul hogyan jön ide a kommunistázás? Ez nem kommunista gondolkodás, hanem állami vagyonvédelem. Ideje lenne közcélú alapítványokra is gondolnia a minisztériumnak újabb és újabb kiskirályok csinálása helyett.
bagoly-29
2023. december 21. 20:32 Szerkesztve
Van aki dolgozik s van aki dumál! Látom még a NER-esek egy része is a dumáló pártjára áll!
bagoly-29
2023. december 21. 20:27
Novák maradjon csak a külföldi magamutogatással s ne szóljon bele a hazai dolgokba! Tipikus példája a női zsiger logikának!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!