Feljelentették Hadházy emberét: Kassai Dánielt

2023. december 04. 11:13

Négy évig hallgatta el kispesti munkaszerződését a Hadházy Ákossal gyakorta akciózó Kassai Dániel, aki tagadja, hogy hamis vagyonnyilatkozatot adott volna le. Most feljelentették.

2023. december 04. 11:13
Kassai Dániel, Hadházy Ákos
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Négy évig hallgatta el kispesti munkaszerzédését a Hadházy Ákossal gyakorta akciózó Kassai Dániel, XVIII. kerületi önkormányzati képviselő, számolt be a Célpont. Csakhogy a 2020. januárjában szignózott vagyonnyilatkozatában nem szerepelt a többmilliós megbízás. A HírTV-nek viszont tagadta Hadházy embere, hogy hamis vagyonnyilatkozatot adott volna le.

Ismert, az épp momentumos színekben politizáló Kassait a XIX. kerületi szocialista önkormányzattól kapott lehetőséget, hogy egy évig pályázatfigyelőként tevékenykedjen a kispestieknek, havi bruttó 350 ezer forintért; erről ITT írtunk.

A munkaszerződés érdekessége:

  1. Kassairól 2018. március 20-án derült ki, hogy visszalép az országgyűlési választásokon az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára – ezzel közvetve mandátumhoz juttatta a szocialista politikust, azonban már ezt megelőzően megbízták ezzel a munkával.
  2. A kontraktus alig egy héttel a választások előtt, április 1-én lépett érvénybe.

Kapcsolódó cikkek

Kassai kalandozásai: elempésként visszalépett egy MSZP-s javára, majd Hadházy mellett tűnt fel, jelenleg momentumos vizeken evez

Az ekkor LMP-ben kalandozó önkormányzati képviselő visszalépését nem tolerálták pártjában.

Először öt évre eltiltották attól, hogy LMP-sként bármilyen választáson elinduljon, ami ellen Kassai felmentésért, az etikai bizottság pedig súlyosbításért fellebbezett. Végül a politikusnak távoznia kellett a pártból. A döntést viszont megtámadta Kassai, a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete neki adott igazat, nem zárhatták volna ki a minipártból.

Szaniszló Sándor az ügy kirobbanását követően azt nyilatkozta a hírcsatornának, hogy erről nem beszéltek képviselőtársával, de véleménye szerint ennek nincs is jelentősége. Azt is kifejtette, Kassai képviselőként szabadon vállalhat munkát, a kispesti melót minden bizonnyal elvégezte, ki lett fizetve.

Szaniszló polgármestertársa, Gajda Péter úgy fogalmazott, ajánlották nekik a XVIII. kerületi képviselőt, s csupán egy évig álltak vele szerződésben. Az MSZP-s városvezető megjegyezte, elégedettek voltak a munkájával, de a kontraktus lejárta után megszűnt vele a kapcsolatuk.

Kerületi KDNP-s Kassai Dániel botrányáról: a baloldali képviselő akkor járna el helyesen, ha lemondana helyi képviselői posztjáról

„Kassai Dániel nagy vihart kavart visszalépése egy magánakció lehetett, hiszen emiatt zárták ki annak idején a pártjábólmondta a Metropolnak Szarvas Attila, a XVIII. kerületi KDNP frakcióvezetője. – Ez már önmagában erkölcsi kérdéseket vet föl, nem beszélve arról a gyanús körülményről, hogy vagyonnyilatkozatából elhallgatta a több mint 4 milliós vagyongyarapodását. Ezzel vélhetően közokirat-hamisítást követett el.” Hozzátette, ha ennek ténye hivatalosan is bizonyosságot nyer, méltatlanná válik az önkormányzati képviselői mandátumára.

Erkölcsileg akkor járna el helyesen, ha önként lemondana az önkormányzati képviselői posztjáról, hiszen a választói elől elhallgatta az információt” – jegyezte meg. 

Kassai Dániel vagyonnyilatkozati ügyben is bombázta a Nemzeti Választási Bizottságot, azonban az aláírásgyűjtéssel meggyűlt a baja

Kassai Dániel titkolt munkaszerződése, vagyonnyilatkozata annak fényében is érdekes, hogy a kontratkus lejárta után a most következő népszavazási kezdeményezésekkel bombázta a Nemzeti Választási Bizottságot:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés írja elő a törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személyek vagyonnyilatkozataiban foglaltak helytállóságának rendszeres, kötelező, a hatósági nyilvántartásokban foglalt adatokkal való összevetéssel történő vizsgálatát?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyekkel közös háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozata is nyilvános legyen?

Az ellenzéki önkormányzati képviselő a benyújtáskor azt mondta, e kérdések megjárták már az NVB-t, ám nem tudták összegyűjteni a 200 ezer aláírást, hogy referendum jöhessen létre.

Pedig fontos, hogy főleg a politikusok vagyonnyilatkozata a valós adatokat tartalmazza, és ha nem mondanak igazat, akkor szankcionálni lehessen őket”, fogalmazott.

A kérdéseket egyébként hitelesítette az NVB, el is kezdődött ismét az aláírásgyűjtés, de csak 18 szignó jött össze a rendelkezésre álló időszakban.

Feljelentették Kassai Dánielt hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt

A Mandiner.hu információi szerint megszületett a feljelentés a Kassai-ügyben. Mi több, november 29-én, szerdán a feljelentést beadták a Fővárosi Főügyészségnek a XVIII. kerületi kormánypártok képviselői.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
billysparks
2023. december 04. 12:05
Haja szála sem fog görbülni.
Krupp Skya
2023. december 04. 12:01
Lófasz Jancsi meg a Lónakafaszát Józsi.
RasPutin
2023. december 04. 11:35
Mi a gond? https://24.hu/belfold/2018/03/20/kunhalmi-agnes-lmp-visszalepes-valasztas-2018/
states-2
2023. december 04. 11:32
Komcsi maffia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!