A két sztár aztán emelte a tétet, meghívót küldtek Gyurcsánynak, aki a meghívást a hatvanas férfiak állazaságával (gyorsan svenkelő kamera, tornacipő, jampec outfit) elfogadta. Majd jött nem sokkal később a sztornó, hiszen kiderült, a két reciprok-Pulitzeres Puzsérral megtámogatva akarta kérdezni Ferit, aki közölte, hogy nem egy politikus vagy ex-politikus kérdéseire akar válaszolni, hanem a két menő csávóval akar dumálni, ráadásul nem kötötte meg a témákat, tabuk nélkül tervezte a műsort. Bármennyire utálom a Böszmét, ez így önmagában rendben van lemondással, indoklással együtt. A koleszos Statler és Waldorf úgy összecsinálta magát, hogy a nagy pofa addig tartott, míg a meghívás megszületett, de aztán már Puzsér valamelyik ünneplős fekete pólója mögé akartak bújni ijedtükben. Itt jegyzem, meg, hogy amikor Gyurcsány elfogadta a meghívást, Vona Gábor is tett egy sok eséllyel nem kecsegtető kísérletet egy beszélgetésre Ferivel, de gyanítom, ugyanilyen oknál fogva meg fog hiúsulni.
Szuhai Botond, a DK TV kistérségi Ötjének műsorvezetője tette helyre a két rocksztárt – tegyük hozzá – teljesen kulturált módon, ugyanis azok éppen arra használták fel a lemondást, hogy Gyurcsányt egy beszari vén hülyének állítsák be. Ezer dehonesztáló dolgot tudnék leírni Ferenc testvérről, de hogy ilyen jellegű helyzetekben, a kommunikációs platformok bármelyikén beszari volna? Nem hiszem. A két zsurnaliszta azonban karaktergyilkolt, ahogyan minden adásukban teszik leginkább jobboldali politikusokkal, művészekkel, celebekkel. Hiszen a humor köztudottan baloldali műfaj. És mondjuk ki, Gyurcsánnyal ellentétben éppen ők csinálták össze magukat, amint nem védőhálós, kipárnázott környezetben folyna a diskurzus.
Az ismert szlogen szerint akár mondhatnám azt is, hogy „minden pofon jó helyre ment”, de mostanában annyira felhergel ez a két, a Partizánnal szemmel láthatóan poligámiában élő tiktokrambó, hogy ebben az esetben egyetértek Gyurcsánnyal.