De jó, hogy egy másik kontinensről – A Szimhat Tórai háború és az És vélemény cikkei

2023. december 05. 12:23

Személyes ismerőseim nagy része elszánt NER ellenes. Most azonban elismerik, noha nem hinném, hogy valaha rá szavaznának, hogy Orbánnak igaza van.

2023. december 05. 12:23
Kőbányai János
Múlt és jövő

De jó, hogy kontinens(el)választó helyzetből követem a közeg reakcióit a Szimhat Tórai háborúról, ahová elvileg tartozom. Tartozom vagy csak tartoztam? Vajon – bár nincs sok hátra – elszakadok-e onnan ezúttal végleg? (19 éves koromban jelent meg az És-ben kolumnás riportom, s majd Katona Éva és Kardos G. György mentoráltságával onnan indult el – nehezen kiszántható begyökerezettség – értelmiségi egzisztenciám.)

Az Élet és Irodalom a ma egyedüli par exellence magyar értelmiségi fórum – szegénység, vagy dicsőség? – vélemény-gazdái olyan elbeszélés sodrába terelnék ezt a nem Gázában, de bizony Európából kiáramló katasztrófa sorozatot, amely számomra kizár minden azonosulást. (S hasábjain, darab ideje még csak nem is tiltakozhatok.)

A folyamatos zsidóüldözés apokaliptikus fokra kapcsolása után, az alig 75 éve született »lángoktól ölelt kis országot« arra figyelmeztetik az És-nél, mégpedig az 1944-es Városmajori nyilas »orgiákra« hajazó tömeggyilkosságok évadján, hogy: »Izrael egyre jobbra tolódó kormányai és támogatói egy félreértés fogságában élnek: azt hiszik, az alapvető jogok nem illetnek meg bőrszínre, vallásra, történelmi múltra (ellenségeskedésre) tekintet nélkül mindenkit.« (Gadó Gábor “Áldozat és Áldozat”, 2023. nov.10.) (A vérbő demokrata Hamasz emberei [?] nem tettek különbséget ebből a szempontból: gyilkoltak, s raboltak el tucatszám thai vendégmunkásokat – noha »bőrszínük« és fizimiskájuk jól elkülöníthető a zsidókétól –, fejkendős beduin asszonyokat, vagy egy videón jól követhetően a kelet-jeruzsálemi arab taxi sofőrt, akinél nem számított a származás, hibátlan arab dialektus, csak az, hogy melyik térfélen találtak rá.)

Az És ítélet- és vélemény(meg)osztói mindeközben nem foglalatoskodnak – azért a zsidók is egy nép, egy vallás, akik közé magamat is sorolom  – a 240 túszul ejtett izraeli/zsidó sorsával, s feltételezhető megpróbáltatásaival. (Azóta kettő »sorstalansága« ismertté vált. Egyikük, egy 65 éves asszony orvosi kezelés hiányában halt meg, a 19 éves katonalányról azt állította a Hamasz, hogy bomba oltotta ki az életét, de a halotti vizsgálat azt állapította meg, hogy fogva tartói ölték meg. Elképzelni is szörnyű, min mehetett addig keresztül a csinos katonalány. Izraeli női szervezetek kezdik felemelni a hangjukat, hogy a világ feminista szervezetei, Me too mozgalmárai beszédesen hallgatnak október 7. nemi erőszak vonatkozásairól, amikor gyereklányokat és anyákat családjuk előtt erőszakoltak meg csoportosan.)
A rákövetkező És számban György Péter, mint aki a friss halott koporsóján bokázza a csárdást, emelte a tétet (»Pár mondat a lokális tényekről, Mi is történik október 7-e óta a Hamasz és Izrael állam között?« 2023.november.17.): »Izrael a NATO partnerországa, az Egyesült Államok szövetségese, s most hirtelen olyan ország lehet belőle, amelynek állampolgárai kívül találhatják magukat a kortárs nyugati kultúra világán, amelynek eddig távoli, de immanens szereplői voltak.«

Távoli? Jaj! Már vagy három ezer éve – amennyiben az Ó és Új Szövetség (igen, azt is eredetileg héber nyelven írták, mint David Flusser munkásságából tudjuk) zsidók szellemi teljesítménye, sőt: »e táj« ölén írt és megélt, gyakorolt szellemi alapvetés meghatározó, noha máig sem elsajátított része ama »nyugati kultúrának.« Nem úgy, mint az ellen irányból a Szentföldre tartó keresztes háborúk mészárlás sorozatai – már a korabeli magyar királyságon átvonulva is hozzáfogtak –, amelyek fikarcnyit sem lendítettek a György Péter által zsidóktól óvta kultúrán. Izraelt, s azt kiharcoló cionista eszmét és mozgalmat igaz, hogy két pesti születésű és iskolázottságú újságíró-író kolléga találta ki, s indította útjára – Herzl Tivadar (Pest, 1860 – 1904, Edlach Ausztria) és Max Nordau (Pest, 1849 – 1923, Párizs) –, azonban a »vigyázó szemetek« Párizsában döbbentek rá az „ős-új ország” megteremtésének sürgős aktualitására, mégpedig a Dreyfus per hatására, amely Kemény István és Karády Viktor frissen magyarul is megjelent könyve szerint – Zsidóság a nemzetépítésben Bp., 2023. – sokkal áthatóbban volt átitatva az antiszemitizmussal, mint a mi Tiszaeszlárunk.

S az alig csak 75. évét betöltött Izrael »távolisága«? 13 Nobel díj – van közte irodalmi is – azért csak jelez valamit. (Ha ebből hármat Oslóban is adtak át – Menahem Beginnek, Jichák Rabinak, és Simon Peresnek –, noha ezek a kitüntetések is ellentmondanak a pesti véleménymondók narratívájának.) S akkor nem beszéltünk a start up népről, s a legfontosabb találmányok és innovációk 200-as listáján elfoglalt helyről. (Gadó: »Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a háború, amint az elmúlt hetekben tapasztaltuk, ösztönzően hat az Egyesült Államokban, és Európa nyugati felén  álló, magukat jogvédő palesztin barátnak definiáló értelmiségre. Az IVE törekvése a Hamasz felszámolására megkönnyíti számukra, hogy egyfajta érzelmi függönyt engedjenek le az október 7-i öldöklés és annak véres utóélete közé.«)

Vajon Amos Oz, A.B. Jehosua, David Grossmann munkássága értékén, befogadásán – mindhármuktól bőven lehet olvasni nagyon sok nyelven, s közte magyarul is – mit változtat, hogy mind Izrael társadalma, s demokratikusan megválasztott, s most az ellenzék erőit is bevonó kormányzata megpróbálja a túszokat kiszabadítani. Már csak azért is, mert a »nyugati kultúra” intézményesített letéteményesei – élükön az ENSZ-el, vagy a Vörös Kereszttel, sőt ugyanilyen színű Félholddal egyetemben nem tudnak, vagy nem akarnak másfél hónapja semmi hírhez jutni, hogy a 240 túsz legifjabbika, a 10 hónapos kisfiú, vajon életben van-e? S, ha igen: milyen tapasztalatokat, traumákat szerez későbbi életére? A fent említett írók műveinek értéke nemhogy csorbulna, hanem éppen ellenkezőleg új mondanivalóval telik meg a véres október 7. fénytörésében. A dráma, ami most zajlik Izraelben és határain, csak megerősíti ezt az irodalmat, s az iránta való érdeklődést, amely azt ábrázolja, hogy milyen – szerkezetű, múltú, dinamikájú – társadalmat ért ez a holokauszt tapasztalatot ismétlő fenyegetés? S még inkább azok a művek iránt fordulhatna a figyelem, amelyek majd ezt a háborút dolgozzák fel traumaoldásul. (Az Arutz 12 izraeli televízió nézőjeként érzékelhetem, a minden nap nyújtott 10-15 perces felkavaró, de feszültség-terápiás filmszociográfiák megelőlegezik ezt a remélhetőleg bekövetkező folyamatot. Hiszen, ahogy a mi Kertész Imrénk fogalmazta meg – itt nem pontosan idézem – a holokauszttal csak egy tennivaló lehet: azt a kultúrába oldani-emelni. Persze ez nem a Tik-Tok kultúrája – amely a maga schlagwortos »problémakezelésében«, ahogy hírlik, velejéig antiszemita.

Az igaz irodalomnak (humánumnak) – a Biblia könyvei tették le az alapvetését – nem az »áldozatok és áldozatok« kicsinyes – és ami fontosabb: sehova el nem vezető, jogásziaskodó számolgatásával kellene bíbelődnie, hanem az embert az állattól elválasztó törvények betartását illene vizsgálnia. (By the way, Gázától egy napos autóstoppnyi útra – én azzal tettem meg – hozták le egy hegycsúcsról ama tekercset.) Ha a 10 hónapos kisfiú elrablása és sorsa e törvényekkel ellenkezik, akkor semmi és senki nem legitimálható, aki élete megmentését akadályozza. Vagy: az ő életére vonatkozó törvények betartását nem kéri számon. (A minapi közvélemény kutatások szerint palesztin nép 76 %-ban azonosul a Hamasszal és fekete október 7-i tettével. Még minapibb sokk-hír: az elhíresült Sifa kórház kamerái nemcsak azt rögzítették, hogy október 7-én elrabolt túszokat kínoztak ott a Hamasz fegyveresei, hanem ezt orvosok és műtősök asszisztenciájával tették – vajon milyen orvosi eskü kötelezte őket mindennek az eltűrésére, s e tények elhallgatására? Ez évben elmarad a Betlehemi karácsony az október 7-i vérengzés iránti szolidaritás jegyében. A város lakóinak hajdan a 80%-a tartozott valamely keresztény egyházhoz, mióta a Palesztin Állam fennhatósága alatt áll,  csak egyötöde.)

Le lehet írni a nyilvános értelmiségi térben – szerintem magánlevélben sem – ilyen hetykén primitív mondatot? »Az elmúlt évek a Gázai övezet számára nem voltak könnyűek.« (A Török Szultánságtól a Brit Birodalomhoz – Mandátumhoz – átkerült arab lakossága, vagy jelentős részük – ekkor még nem palesztinok – soha nem fogadta el a zsidók jelenlétét a térségben. Amint leesett a tantusz, hogy az akkor még fegyvertelen, többnyire kétkezi munkával, mezőgazdasággal foglalkozó zsidó telepesek esetleg huzamosabb ideig vetnék meg itt a lábukat – a gazdag arab földbirtokosoktól megvásárolt földeken – nekiláttak a mostanihoz hasonló rituáléra pogromozni. 1929-ben Hebronban kezdtek hozzá, annak a Haj Amin al-Husseini jeruzsálemi főmuftinak a kezdeményezésére, aki később 1941-ben Hitlerrel és a náci felső vezetéssel személyesen is találkozva – Berlinben, 1941-ben – a zsidók kiirtását tervezte el az arab országokban náci mintára. A mufti 1972-ig élt és jelentős szerepet vitt a szélsőséges iszlám terrorszervezetek megalapításában, akiknek a munkájával napról napra szembesülünk a patológusok és régészek közreműködésével azonosított elszenesedett maradványok azonosításai során. Jómagam személyesen hallottam Gázában, Jasszer Arafat ünnepélyes bevonulása alkalmából 1994-ben, egy lelkes arab fiatalember tolmácsolta nekem a Fatah alapító lelkes beszédét, hogy a következő lépés, Haifa és Jeruzsálem hasonló ünnepélyes alkalma lesz.

Még a zárójelben maradva: ez a gyászos 1929 döbbentette rá a zsidó földműveseket, hogy nem csak a kapát, és ásót, de fegyvert is forgatniuk kell – és ekkor alakultak meg az önvédelmi csoportok, amiből a Cahal, a jelenlegi izraeli hadsereg kifejlődött, s amely most – alapításának szellemében – a 10 hónapos kisfiú kiszabadításán fáradozik, mivel ezt – ez azért nem megdöbbentő? – rajtuk kívül senki nem próbálja meg.)

S érdemes lenne, ha György Péter választ adna az És olvasóinak – ha már a szerkesztőkön átment – az egy mondaton belüli világnyi távolságokra, s, hogy ő ebben hogyan foglal állást: egyszer már kellene, ha tollat ragadott. (Vagy csak a gyors guglizás heveny fordításáról lenne szó csupán? Még ez lenne a jobbik eset.) »1948. május 14-én mintegy 700 000 palesztin kényszerült menekülésre, a katasztrófa napján, Izrael létrehozásának következményeként.« Most katasztrófa volt Izrael államának megalapítása? Vagy ünnep? (Az évben 75. alkalommal megtartott Jom hacmaut?) (A holokauszt nem játszott benne nagy szerepet – a hazátlanná vált zsidók ciprusi koncentrációs táborokban – ha nem is volt bennük Appel – évekig éltek bezárva. A függetlenséget az ásóról puskára váltó cionisták vívták ki, ahogy szintén ők álltak ellent a másnap nekik támadó, az Izraelt elismerő ENSZ határozatokat máig el nem fogadó arab államokkal szemben. A »kényszerült” szó használata pedig azért nagy füllentés, mert azok mentek (»menekültek«) el az arab államok felhívására, akik – joggal – az arab túlerőben bízva, közeli és jól kifizetődő visszatérésben bíztak. Izrael mai lakosságának 18 %-a arab nemzetiségű-vallású. Szeretnék olyan nyelvi-kultúra-állampolgári jogokat látni a Trianon utáni utódállamokban, ami itt megvalósult. S hogy egy biztatóbb közvélemény kutatói adatot is ismertessek – az izraeli arabok között soha nem mértek olyan Izrael melletti lojalitás mutatót, mint e napokban – meghaladta a 80 százalékot.)

György nemes (le)egyszerűsítéssel összefoglalja néhány mondatban a magyar zsidó történelmet is. Mint mesteremtől, Heller Ágnestől tanultam, »minden hazugságban kell lennie igaz elemnek is, mert különben nem hat, csak vicces«

György látleletében is van igazság – ha többszörös csavarral is. Felszűköl belőle a félelem – ez Gadó megszólalására is érvényes – a zsidók megítélését illetően, illetve: az az igazság, hogy ami most Gázában történik, az az egész zsidóság létére kihat.

Azonban – mantrájával ellentétben éppen Magyarország politikai vezetése nyújt pozitív példát. (Több írásomban korábban is kifejtettem, egy zsidó – aki Magyarországon több generációs holokauszt túlélő – nem lehet jobboldali pártok híve. Mindennapi életem társadalmi közegét egykori szociográfusi múltamnak megfelelően, igyekszem elemezni. Személyes ismerőseim nagy része elszánt NER ellenes. Most azonban elismerik, noha nem hinném, hogy valaha rá szavaznának, hogy Orbánnak igaza van, sőt a migrációs politikájában is.) Az igazi veszély az Európát, sőt Észak Amerikát elborító tüntetésekben, az államférfiak szavazóira és egyéb érdekeire kikacsintgató, „tűzszüneti” kórincsálásaiban rejlenek. Ami éppen, hogy ellentmond annak, amit György állít: »a hosszú, a zsidó lakossággal békében eltöltött éveknek«. Illetve ezeknek az éveknek a természetének – most nem beszélve arról, hogy az európai zsidóság jelentős része ezekre az évekre már elpusztult. Vagy kivándorolt. (Professzorom francia feleségének a bátyja világította meg számomra vagy 20 éve a jelenség okát, amikor csodálkozva kérdeztem tőle, hogy az általam csodált Párizsból miért alijáznak tömegesen azért a fény városával összehasonlítva provinciális Jeruzsálembe, ahol Operaház sincs? Nem a francia antiszemitizmus okán, magyarázta, de az állam gyengesége okán, aki nem tudja megvédeni őket a muszlimoktól. Azóta az anglomán Baka és Mosava Germanit negyed francia szótól hangos, és kitűnő croissant-t szolgálnak fel a kávéházakban.)

S ezen érdekek, megfontolások – és nem az ártatlan gázai lakosság védelme – mögött föltárul a Nyugat hanyatlása, s vele párhuzamban politikai-katonai erejének amortizációja, ami all after all, Izraelt élni engedte az újkorban is.

Lehet, ennek vége szakad.

Ha a 10 hónapos kisfiú sorsának látványos feladásával ez az agónia, kegyelem függőség árán meghosszabbítható, akkor én személyesen nem kérek belőle. (Sem azokból, akik ezt kívánnák.) Mert ez az örök – igaz, csak (a Sinai hegyen először és utoljára magát megmutató Örökkévalótól átvett) emberi törvényekkel ellentétes.

S legnagyobb megelégedésemre – félve nyomok a számítógép gombjára, hátha mégis sikerül ezt megtörni – az Írás népe tartja még magát ehhez.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2023. december 07. 13:37
Ez egy olvashatatlan öncélú ömlengés
tintapaca
2023. december 06. 10:40
Régen olvastam már bármit is Kőbányai Jánostól. Írását olvasva megállapíthattam, hogy ő nem változott. Megmaradt abban az eszmeiségben, amelyet mindig is vallott. ellentétben az általa idézettekkel, akiket foglyul ejtett az elmúlt harminc évben a globalizmus, és annak minden extrém változata, amelyeknek boldogan lettek a szószólói. Számomra elégtétel, hogy a Kőbányai János által idézettek onnan kapták a kritikát, ahonnan a legkevésbé várták.
powerage
2023. december 06. 08:46
Ezt a seggfájós locsogást nem nézte át valami szerkesztő megjelenés előtt?
Syr Wullam
2023. december 06. 06:54
Az értelmesebbje, úgy tűnik, kezdi felfogni a saját érdekeit. Csak az a kár, hogy Kőbányainak nem mindig sikerül magyarul fogalmazni ("azok a művek iránt fordulhatna a figyelem"; "az állam gyengesége okán, aki").
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik