A szakértő szerint eddig tart még az orosz-ukrán háború

2023. december 28. 20:45

Tarjányi Péter azt is elmondta, mikor zárulhat le az izraeli-palesztin konfliktus.

2023. december 28. 20:45

Döbbenetesnek nevezte a csaknem két éve tartó orosz-ukrán háború ívét Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, elismerve, hogy ő és minden szakértő is azt jósolta a konflikus kezdetekor, hogy orosz hadsereg úgy fog áthatolni az ukrán védelmen, mint kés a vajon.

Értékelése szerint míg 2022-ben a világ összefogott, a NATO is erőre kapott, 2023-ban már azt látszott,

az oroszok meg tudták kerülni a rájuk kirótt szankciókat és áttértek a hadigazdálkodásra.

„Már tisztábban látunk abban a tekintetben, hogy Oroszország, Fehéroroszország, Irán, Észak-Korea és Kína egy tömbbe szerveződött. Ezzel már senki nem vitatkozik” – fogalmazott a szakértő.

Tarjányi szerint megjósolhatatlan, mikor lesz vége a háborúnak, de azt prognosztizálta, hogy 2024-et is végigkíséri majd a konfliktus.

Ezzel szemben úgy véli, a közel-keleti háború szerinte katonai szempontból január-február környékén lezárul, izraeli győzelemmel. Ezt azonban egy belpolitikai válság követi majd a szidó államban. 

Törökország helyzetét úgy értékelte: Erdoganék egyfajta birodalmi gondolkodással léptek fel az elmúlt évtizedekben a régióban. A térség meghatározó államává akartak válni, ellenpólust képezve a Nyugat mindenfajta erejével szemben. Közben viszont patikamérlegen kiszámolva próbálnak egyensúlyozni, hogy azért ne menjenek túlságosan szembe a NATO-val.

Nyitókép: GettyImages/ illusztráció

 

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Xplorator
2023. december 29. 11:41
XploratorKovács Ubul 2023. december 29. 09:46 Be ne fejezd, makimajom, olyan jól szórakozom az óvodás szinteden :)))))))) Kohn (buzinszkij): - Rabbi, döglenek az ukránok! Rabbi (USA): - Itt van pár repülőgép, használd fel.... Kohn (buzinszkij): - Jaj rabbi! A repülők lepotyogtak! Még mindig döglenek az ukránok! Rabbi (USA): - Itt van pár rakétarendszer! Kohn (buzinszkij): - Jaj rabbi! A rakétarendszereket kilőtték! Még mindig döglenek az ukránok! Rabbi (USA): - Itt van pár milliárd dollár! Próbáld megoldani a problémádat! Kohn (buzinszkij): - Jaj rabbi! A pénz elfogyott! Minden ukrán megdöglött! Rabbi (USA): - Kár, pedig ötletem még lett volna.... :))))) De te azért ne csüggedj bukránszoponc! A katonalányok harcitangája biztosan megold minden problémát :))))))))))))))
Chekke-Faint
2023. december 29. 08:42
Ezt még szakértő soha nem tudta megmondani. Bár többoldalas cikk születhet belőle.
voltospultos-2
2023. december 29. 08:13
Oroszország, Fehéroroszország, Irán, Észak-Korea és Kína egy tömbbe szerveződött. Csoda-e? A nyers hatalmi és gazdasági érdekeket persze itt is magasztos dumával körítették. A századforduló környékére az amerikaiakban kezdett kialakulni egy a britekéhez egészen hasonló, és máig eleven küldetéstudat, melynek lényegét Albert Beveridge szenátor így foglalta össze: „Isten a világ legfőbb rendteremtőivé tett minket, hogy rendet vigyünk oda, ahol a káosz uralkodik. … Valamennyi fajunk közül Ő az amerikait jelölte ki az irányításra, a világ újjáteremtésére kiválasztott népnek. Ez Amerika küldetése.
petya-806
2023. december 29. 07:43
"A szakértő szerint eddig tart még az orosz-ukrán háború" Meddig? Keddig?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!