»Megüresíti magát.« Így nevezi ezt az első keresztény közösségek egyik Krisztus-himnusza. Olyan politikai, gazdasági, kulturális és emberi körülmények között játszódik le élete és következik be halála, hogy az alapvetően nem különbözik bármely más ember lehetséges életkörülményeitől. Bárkit elérhet a szegénység, rászakadhat a háború borzalma, beszoríthatja életét a betegség, s a végén mindannyiunkat a halál vár. Csakhogy Ő önként vállalta ezt a sorsszenvedést. Így és ezért lehet hozzánk legközelebb, amikor mi, emberek az élet és a halál, a szenvedés értelmét, okát és célját keressük.”
Nyitókép: Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke gyerekekkel közösen meggyújtja a harmadik adventi gyertyát Budapesten, a Hold utcai református templomban, ahol hátrányos helyzetű és nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyerekeknek adott át ajándékot 2023. december 20-án. MTI/Lakatos Péter