Fontos dátum: már erre a napra készül Magyar Péter, nagy bejelentése lesz

Sokadik forgatókönyv készül a Tisza háza táján, ráadásul épp a választásokkal kapcsolatban.

Csak két európai ország tudja megelőzni hazánkat.

A Magyar Nemzet szerdai cikkében azt írja: a legfrissebb nemzetközi kimutatások szerint az európai gáztárolók már mind megteltek, és ez kulcskérdés, hiszen egyre jobban közeledünk a télhez. Az adatok részletes elemzése után azonban könnyen kiderülhet, hogy
a gázbiztonság nem mindenhol ugyanolyan mértékű.
A cikk szerint, ha azt vizsgáljuk, hogy mire elég az adott ország tárolóiban elhelyezhető gáz mennyisége, Magyarország a harmadik helyet foglalja el azzal, hogy

hazánk éves fogyasztásának nagyjából 65 százalékát fedezi a tárolókban elhelyezett mennyiség.
A lista élén Lettország, a balti állam ugyanis saját gázfogyasztása több mint kétszeresét képes elraktározni. Ausztria neve mellett 106 százalék szerepel, ami azt jelenti, hogy csak a tárolóikban lévő gázból egy teljes évig elműködnének. A harmadik legnagyobb érték viszont már Magyarországé, és rajtunk kívül hatvan százalék feletti arányszámot is csak egy állam, Szlovákia tud még felmutatni.
Nyitókép: STEFAN SAUER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP