Egyre több jel utal arra, hogy Karácsony jogi főtanácsadója beleszól a fővárosi parkolásba

2023. november 30. 10:28

Szerdán derült ki, hogy még több helyen kell majd fizetniük az autósoknak.

2023. november 30. 10:28
Tordai Csaba

A Mandiner szerdán beszámolt róla, hogy a fővárosi közgyűlés szerdán elfogadta a budapesti parkolózónák kiterjesztéséről szóló javaslatot, így még több helyen kell fizetniük az autósoknak.

A Karácsony Gergely által jegyzett előterjesztést ellenszavazat nélkül, 19 igennel és az ellenzéki fideszes képviselők tartózkodása mellett fogadták el. A döntés értelmében még több helyen kell majd fizetniük az autósoknak,

összesen négy kerület lesz érintett: a IX., a XI., a XII. és a XIV., azaz Ferencváros, Újbuda, Hegyvidék és Zugló.

A budapesti parkolási rendszer átalakításáért Tordai Csaba, Karácsony Gergely főjogásza és jobbkeze felel, aki nemrég súlyos botrányba keveredett – írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, Karácsony Gergely jogi főtanácsadójánál, Tordai Csabánál és párttársánál, Perjés Gábornál is házkutatást tartottak a NAV munkatársai a 99 Mozgalom gyanús pénzügyeivel összefüggésben. Niedermüller Péter és a szintén DK-s Szaniszló Sándor is azon az állásponton van, hogy meg kell várni a nyomozás végét.

Niedermüller szerint a házkutatás nem azt jelenti, hogy valakit fel kell menteni a munkavégzés alól.

Ezt is ajánljuk a témában

A Magyar Nemzet csütörtöki cikkében a Direkt 36 írása alapján rámutatott, hogy a Városháza működését ismerő források szerint a főtanácsadó kulcsszerepet játszik olyan nagy horderejű projektekben is, mint amilyen például a fővárosi parkolás átalakítása.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2023. december 01. 10:09
Kellett a pénz lóvéra.
KBA98
2023. november 30. 16:56
Nem tudom van-e annyi férőhely a börtönökbe, ahová ezt a mocskos bandát bele lehet zárni?
Lajoss
2023. november 30. 15:04
Jaj,de szánalmas ez a kesmás tempó… Tényleg,ennyit tudtok?! 🫢
Szles
2023. november 30. 11:06
mondjuk ellenezni is lehetett volna, illetve a hegyvidéki polgármesternek nem ilyen javaslattal előállni. De hát a parkolási díjbevétel pártszínektől függetlenül bevétel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!