Az angyalföldi gyilkos tisztában van vele, hogy el fogják ítélni – megszólalt a Mandinernek az ügyvédje

2023. november 13. 14:55

A férfi jogi képviselője, Somos Zoltán szerint nemsokára lezárhatják a nyomozást.

2023. november 13. 14:55
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Továbbra is az elmeorvosi és pszichológus szakértők szakvéleményét várja a barátnője életét júliusban egy késsel kioltó angyalföldi gyilkos és védője. Somos Zoltán, a férfi jogi képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte a férfi beszámítható és nem kóros elmeállapotú. Az ügyvéd lapunknak elmondta: 

védence továbbra sincs jó állapotban, a múlt héten járt bent nála és T. Róbert ugyanolyan megtörtnek látszik, mint korábban. 

Somos Zoltán számításai szerint egyébként rövid időn belül lezárhatják a nyomozást, hiszen a fontos tanúkat meghallgatták, új információk már nem valószínű, hogy felbukkannak az ügyben.

Ezt is ajánljuk a témában

T. Róbert július 13-án szúrta halálra barátnőjét, majd elmenekült a helyszínről. A férfi öt napon keresztül bujkált, míg a rendőrség Óbudán elfogta

Az ügyvéd emlékeztetett, hogy védence beismerő vallomást tett.  Tisztában van vele, hogy nagyon durva bűncselekményt követett el és ezért el fogják ítélni, 

ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen tényállás és jogi minősítés alapján.

Ez lehet erős felindulásból elkövetett emberölés, amelyet a törvény 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt. Jelenleg a férfit az emberölés alapesetével gyanúsítják, ami 5-től 15 évi szabadságvesztést jelenthet. Ugyanakkor ha minősített emberölést állapít majd meg a bíróság, akkor a kiszabható büntetés 10-től 20 évig terjed, de adott esetben akár életfogytiglani szabadságvesztés is lehet a vége. 

Ennek az ügynek tehát már nem az a tétje, hogy ki volt az elkövető, hanem hogy mi váltotta ki a bűncselekményt”

– mondta Somos Zoltán. Ezek vizsgálata alapján lehet majd eldönteni, hogy milyen büntetést kaphat az elkövető. 

Az ügyvéd hozzátette: „védence védekezése az erős felindulásból elkövetett emberölésre irányul és a nyomozati iratok között fellelhetők olyan adatok, amelyek ezt a védekezést adott esetben alátámaszthatják. A végső döntés természetesen a bíróság kezében lesz.”

Sajtóhírek szerint a férfi azért ölte meg barátnőjét, mert az megjegyzést tett a férfiasságára. 

Nyitókép: az angyalföldi gyilkos elfogása (forrás: police.hu)

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Roadkill
2023. november 13. 22:27
kibaszott vicc, hogy a minősített emberölés 10-től 20-ig terjed. úgy kéne indulni, hogy 30, plusz még ami hozzáadódik.
ghelmddfd
2023. november 13. 18:50
A fenti cikk halandzsáját nem rakem, dehát ez új-ónemmagyar klingoni, és illegitim is, libcsizmus, a magyar nyelv indogermán és germán nyelv. A butaká, a habubsdász illegitim.
ghelmddfd
2023. november 13. 18:48
s pszichológus szakértők szakvéleményét várja a barátnője é tényállás és jogi minősítés alapján. Ez lehet erős felindulásból elkövetett emberölés, ------------- Csicsológia, libcsi ideológia, zsidrák, az árjáknak anta. Szaku a kés, he? Ért hang nem van, stak er és ár stuma, minő hang se van, alap sa, az al a túl, a tény az Lüge, nem rakem ezt, jog az iga, rakta van, de he? Nem követ, hanem ranakered. Indul hang se rakem, lehet hangot dúrgerni. Emberölés? He? Nem volt az ember, hisz nő se volt, de az rakta, hogy a nő nem ember,az ana partikelt bírja az ember, baru, így ana, anya. https://magyarnyelvindogerman-german.blog.hu/2023/07/06/lektion_3_-a_bir_stuma Rakta van, így nem akceptálem, hogy nő volna, nem is volt ölés, ilyenhol a rakta a nyelvtől, az ethosztól mondja: ha nem nő ontológiailag, raktailag erővel durrantani és meredejteni, mardosni.
ghelmddfd
2023. november 13. 18:44
hogy szerinte a férfi beszámítható és nem kóros elmeállapotú. ----------- Rekkintmagyarul, nem szerint, nem férfi, úr vagy baru, elme hang nem van. Nem rakem ezt a bezahlungoló izét, most számol? 1 s 2 és így bezahlungol? He? De egy baszott hülye hang már ez is. Olyan hang, hogy elme nem van, nyelvkakilás, ezt se rakem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!