Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy T. Róbert feltáró beismerő vallomást tett, elmondta, hogy bujkálása során felment az Északi összekötő vasúti hídra, ahonnan öngyilkosságot akart végrehajtani, ám ezt végül nem tette meg.
A gyanúsított elmondta, hogy a Római part egyik romos épületében bujkált, s azt is közölte a nyomozókkal, hogy a gyilkosság után, mikor elhagyta a társasházat, észrevette, hogy esik az eső, ezért még visszament a gyilkosság helyszínére, ahonnan magához vett egy ernyőt.
A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatására.