„A mindent is jobban tudó »kipcsakvezér« egyszer régen – amikor még indiánnak hitte magát, azzal a tudományos felismeréssel örvendeztette meg híveit, hogy: »Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla.« Itt az idő emlékeztetni őt erre a régebbi felismerésére. Konkrétan arra, hogy nem érdemes tovább zabáltatni az egyházakat – de főképp az egyházak élősködő vezetőit – mert, amint azt a legutóbbi közvéleménykutatások megmutatták, mára az egyházak – kivált a katolikus – nem képesek szállítani az ellenértéket, a választókat.
Hiszen ma már – a számok ezt mutatják – még a saját nyájukat sem tudják egyben tartani. A keresztény kurzus egy hazugság. A látvány konyha főztje nem kell a fogyasztóknak. De akkor mire is mennek a milliárdok a papoknak? Miért adja – példának okáért – a pénzünket stadionra egy püspöknek? Az pedig, hogy az egészen fiatalokat, az iskolákban próbálja erőszakosan »beszervezni« – már sokszor és sokaknak nem sikerült.
Templomokat építgetni világszerte a magyar adóforintokból szintén értelmetlen. Erről elég meghallgatni a pápát, aki ugyanezzel, – a vallástól elforduló emberek tömegével találkozik, s erről – panaszkodik.