Tordai Csaba a 2006 őszén tartott kormányülésekről szóló összefoglalókkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének még az Alkotmánybíróság döntésének ellenére sem tett eleget. Karácsony főtanácsadója, 2009-ben Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöki Hivatalának államtitkáraként ugyanis üres papírokat küldött az érdeklődő sajtónak.
Az Origó akkori megkeresésére Tordai azt válaszolta, hogy a jelentést azért kellett „megnyirbálni”, mert egyrészt ezek döntés-előkészítő információk voltak, másért államtitoknak minősültek.
Az államtitkok egy magáncégnél landoltak
A Magyar Nemzet szerint ráadásul Tordai Csaba az 1989 és 2010 közötti kormányülések összes hangfelvételének gondozását egy magáncégre bízta. Így a 2010 előtti kormányülések hangfelvételei több fronton is gondosan el lettek zárva a nyilvánosság elől.
Ez alapján talán nem meglepő – veti fel a lap –, hogy a 99 Mozgalom gyanús „mikroadományainak” lepapírozásában a főpolgármester az ezekben a munkákban már komoly gyakorlattal rendelkező Tordaira bízhatta az „adminisztrációs feladatokat”.