Rabosították a ferencvárosi LMBTQ-pad megrongálóját

2023. október 03. 14:05

A Mi Hazánk Mozgalom a vád ellen panasszal élt.

2023. október 03. 14:05

A Mi Hazánk budapesti szervezete közösségi oldalán számolt be arról, hogy rabosították Vékony Csongort, a Mozgalom fővárosi elnökét. 

Mint ismert, Vékony július 13-án tartott sajtótájékoztatójának keretében az LMBTQ propagandára felhasznált ferencvárosi padot nemzeti színűre festette. Az elnöktől ujjlenyomatot vettek és féyképet készítettek róla.

A Mozgalom budapesti szervezete úgy fogalmazott a bejegyzésben, „felháborítónak tartjuk, hogy az Amnesty International, egy londoni székhellyel rendelkező szélsőliberális civil szervezet olyan mértékben kíván beleszólni a magyar belügyekbe, hogy feljenetést tesz egy országgyűlési párt budapesti vezetője ellen”

Hozzátették, 

„megdöbbentő, hogy már több hónapja egy ilyen jelentéktelen, még »ügynek« sem nevezhető eseménnyel foglalkozik a magyar nyomozóhatóság”.

Megjegyezték, hogy „egyes országokban, mint például az Amerikai Egyesült Államokban vagy a velünk szomszédos Romániában, ha az országzászló színeire festenénk egy padot elismerés járna érte. Magyarországon bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt történő kihallgatás és rabosítás a szabad véleménnyilvánításért...” – hangsúlyozták.

A vád ellen panasszal éltek, melyet az Ügyészség bírál majd el – derült ki a posztból.

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, július elején LMBTQ-padot avattak Ferencvárosban, amely nagy visszhangot váltott ki a magyar közéletben.  Az először oda-vissza LMBTQ-színűre és Fradi-színűre átfestett pad végül barna színt kapott, majd július 13-án leszerelték.

Nyitókép: Facebook

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2023. október 04. 08:16
"Akitlosz okt. 03. 14:10 Ki irányítja a rendőrséget? Csak nem a fideszes belügyminiszter?" Úgy rémlik, Budapest Főpolgármestere felügyeli a BRFK működését — és valóban, hiszen a Fővárosi Közgyűlés fogadja el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) éves tevékenységéről szóló beszámolókat: https://biztonsagpiac.hu/fovarosi-kozgyules-elfogadta-a-brfk-mult-evi-beszamolojat/ Örülök, hogy segíthettem…
Almassy
2023. október 04. 05:48
Már nem lehet lebuzizni a buzit, mert az sértő. A holló még fekete?! Ide vezet az NGO érzékenyke-sítés. NGO ellenes társadalomvédő törvényeket!!
MyOp
2023. október 03. 22:30
bBizony, aki seggre pacsit akar, annak valahogy be kell jutni a sittre, na persze, ha épp azt a fajtát szereti.
letsgobrandon-2
2023. október 03. 18:37
az volt a rongálás mikor szivárvány okádékra festették
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!