Nem bírt Novák Katalinnal a brüsszeli portál, így inkább nem hozták le az interjút

2023. október 28. 14:27

Egy ausztrál napilap viszont nem volt rest közölni a magyar köztársasági elnök nekik adott válaszait.

2023. október 28. 14:27
Novák Katalin

Tartalmas interjút készített Novák Katalinnal a The Australian (ez az egyetlen országos terjesztésű ausztrál napilap – a szerk), melyben többek között az izraeli háború, a magyar zsidóság helyzete, az EU hazánkkal kapcsolatos kritikái, egy Politicon meg nem jelent interjú, az is szóba került, hogy a fiatalok szeretnének-e gyermeket.

Magyarország Európa legbiztonságosabb országa a zsidóság számára

Az interjú során többek között szóba került az is, hogy a Dohány utcai zsinagógában különböző felekezetek és politikai pártok együtt álltak ki a Hamász palesztin szervezet által által megtámadott Izraelért. Ennek kapcsán Novák Katalin visszautasított minden olyan felvetést, amely szerint Magyarországot az antiszemitizmus jellemezné. „Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Azon a napon Izrael és a zsidó nép mellett álltunk ki” – húzta alá az államfő.

„Nagyon erős zsidó közösség él Magyarországon, amelynek jogai teljes mértékben biztosítottak. Zsidó barátaim mindig mondják, hogy milyen jó, hogy Magyarországon nem kell félniük, ha kipát viselnek közterületen vagy nyilvánosan vallják meg zsidó hitüket” – fejtette ki a köztársasági elnök, rámutatva, hogy 

a zsidó embereknek más európai országokkal ellentétben, Magyarországon nem kell tartaniük támadásoktól.”

Novák Katalin kijelentése kapcsán a cikk Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának korábbi nyilatkozatát is megemlítette, aki szerint a magyarországi zsidó közösség van az egyik legnagyobb biztonságban Európában.

Ezért nem közölte a Politico a Novák Katalinnal készült interjúját

Arra a kérdésre, hogy a nyugati médiában miért jellemzik tévesen Magyarországot és a magyarokat antidemokratikusnak és szabadságellenesnek, az államfő úgy válaszolt: egyebek mellett azért, mert nem értik a magyar nyelvet, de a magyar álláspont sokszor nem illik bele a fősodratú, liberális narratívába, valamint Novák Katalin szerint az is igaz, hogy nem helyezünk elég hangsúlyt arra, hogy megmagyarázzuk az álláspontunkat. Sokszor nehéz megérteni, hogy olyan emberek, akiknek egy része még csak nem is járt Magyarországon, hogyan állíthatnak határozottan ilyen tévhiteket Magyarországról és a magyar emberekről – húzta alá.

Novák Katalin példaként megemlítette azt is, hogy egy nagy európai hírportál interjút készített vele a közelmúltban. Mivel a válaszai nem olyanok voltak, mint amilyeneket vártak, a cikk végül meg sem jelent. „Nehéz elfogadni ezt a fajta liberalizmust” – jellemezte a helyzetet a köztársasági elnök. 

A közmédia kérdésére a Sándor-palota megerősítette, hogy a Politico-ról van szó.

Így jellemezte magát a köztársasági elnök

A köztársasági elnök a cikkben úgy jellemezte magát: „édesanya, feleség, magyar és hívő keresztény”. „Ezek mind meghatároznak engem, ezeket nem tudom félretenni. A világ kevesebb, mint húsz női államfőjének egyikeként, azt szeretném megmutatni, milyen konzervatív női vezetőnek lenni” – fogalmazott.

„A magyarok szabadságharcosok”

Az 1956-os forradalom évfordulójával kapcsolatban az államfő hangsúlyozta, hogy „a magyarok szabadságharcosok”. Magyarország történelmileg keresztény ország, „reformátusként azt is mondanám, mi a kereszténységre vagyunk predesztinálva”. Keresztény a kultúránk, az ünnepeink, mindemellett persze mindenki szabadon gyakorolhatja a hitét, vallásszabadság van – tette hozzá Novák Katalin. Pedig eközben

sokan azt gondolják nyugaton, hogy a tolerancia azt jelenti, fel kell adnod nemzeti és keresztény identitásodat”

– mutatott rá az államfő.

Novák Katalin: A fiatalok szeretnének gyereket

A cikk szerzője a családok támogatásával és az államfő nők szerepéről vallott felfogásával kapcsolatban kiemelte, hogy Novák Katalin azt szeretné, ha a családoknak és a nőknek valódi választási szabadságuk lenne, ami teljesen szembemegy a The New York Times és The Guardian című lapok által vallott korszellemmel.

A köztársasági elnök szerint a fiatalok szeretnének gyereket, de végül nem születik annyi gyermekük, amennyit szeretnének.

„Konzervatív vezetőként az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek. Az anyaságra úgy tekintek, mint kiváltságra. Arról le is lehet mondani, de én szeretném megmutatni, hogy az kiváltság. Az a kormányok feladata, hogy biztosítsák annak a lehetőségét, hogy mindkettőt, a karriert és a munkát együtt lehessen választani. Ez az igazi választási szabadság. Fontos, hogy szembenézzünk a demográfiai válsággal” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Mint a lap felidézi: Novák Katalin még családügyi miniszterként sokat tett azért, hogy a családpolitikára fordított állami kiadás elérje a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát, és növekedjen a termékenységi ráta.

A cikk megemlíti azt is, hogy Magyarországot a migrációs politikája miatt is kritizálják, de az nagyon hasonlít az ausztrál migrációs politikára. Mint a bevándorlás kérdésével kapcsolatban Novák Katalin a cikkben rámutatott: a magyar emberek nem tekintik a tömeges bevándorlást a demográfiai probléma megoldásának.

A cikk kitér arra is, hogy Lengyelországgal együtt Magyarország a legfontosabb ellenállója az EU balliberális  társadalom- és migrációs politikájának. A cikk szerzőjének értékelése szerint Nyugaton ma az a felfogás, hogy aki szembemegy a fősodorral, azt automatikusan "tálibnak" kiálltják ki. A szerző szerint a közelmúltbeli lengyel parlamenti választási eredmények ellenére vannak konzervatív sikerek is, mint Giorgia Meloni hatalomra jutása Olaszországban, akiről Novák Katalin úgy nyilatkozott:

nagyon szoros, baráti kapcsolatban állok Giorgia Melonival, és amit tesz, az nagyon jó Olaszországnak”.

Magyaroszág elítéli az agressziót

Magyarország kétmillió ukránt fogadott be”

– mondta el kérdésre válaszolva a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy „Magyarország elítéli az orosz agressziót, és a mielőbbi békés rendezést támogatja”. Novák Katalin továbbá kifogásolta, hogy Magyarországot Oroszország egyfajta szövetségesének állítják be.

A cikk kiemelte továbbá, hogy Novák Katalin az Ausztráliában élő magyar diaszpórával is találkozik majd. 

Nyitókép: Földházi Árpád

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Constantinovits Milán

Mandiner

Idézőjel

Az a helyzet, hogy mi a régi Európa értékeiben hiszünk, a Nyugat képviselői pedig már szinte semmiben.

 

Összesen 427 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ninini
2023. október 29. 17:13
Katalin, eztán tessék dokumentálni az interjúkat. És csak azért is kiadni.
repulok
2023. október 29. 09:28
Ügyesen beszél Katalin. Orbánnal ketten a jó rendőr-rossz rendőr sémát alkotják. Nekem tetszik a móka...
szarvas-2
2023. október 29. 07:13
Ki van meglepődve? A zsidósajtó is az aczéli "tűrt-tilt-támogat"-szerint "megy"-ami nem illik a "kánonjukba"-az nincs. (A Muskkal is ezt fogják tenni.)
csapláros
2023. október 29. 06:56
bélakatona 2023. október 29. 05:10 ..."""Magyarország kétmillió ukránt fogadott be" facepalm gif"... Te is azon baromarcúak sorát tarkítod, akik azt vallják, hogy Magyarországra legföljebb 30 ezer ember tehette be a lábát, míg a többi 1 millió 970 ezernyi menekült meg csak mint gólyafos a levegőben szállingózott át Magyarország talaja fölött, Nyugat felé. Mindazok akikkel meg a vonatokon, buszokon, Pesten a plázákban stb. találkozhattál, azok meg ÉRZÉKI CSALÓDÁSOK voltak, azokat a pénzeket, támogatásokat, amiket meg a 2 millió menekültre fordítottak a segélyszervezetek, az ideiglenesen Mo-on tartózkodók több mint fele (52%) = utazási segítség, 39%-uk szállás, 36%-uk anyagi támogatás, 32%-a élelmiszerek, a személyes higiéniai cikkek (15%) és a ruházat (14%), a Magyarországon töltött idő alatt kapott szolgáltatások listáján, sőt, pszichológiai tanácsadásban (8%), utalványokban (7%) és játékokban (5%) a Mo-i tartózkodásuk alatt, mind mind ELSIKKASZTOTT, ELLOPOTT milliárdok voltak???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!