Épp négy évvel ezelőtt, 2019. október 13-án nyerte meg Tarlós Istvánnal szemben a főpolgármester-választást Karácsony Gergely. Ennek apropóján a Mandiner az évfordulót az egykori ígéretekkel való szembesítéssel és értékeléssel „ünnepli”.
*
A Magyar Autóklub igen régóta vesz részt különböző közlekedéspolitikai, -szervezési egyeztetéseken, fővárosi kérdésekben is, lévén, hogy az ország legnagyobb civil szervezeteként képviseljük az autósok érdekeit – hívta fel olvasóink figyelmét Sipka Gábor, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese. Sipka Gábort a fővárosi forgalom, korlátozások, illetve a légszennyezettség alakulása kapcsán kérdeztük.
„Igyekszünk a lehető legélhetőbb, legértelmesebb megoldásokat megtalálni, hogy ne olyan kialakítások, átalakítások, városszervezések történjenek, amelyek megnehezítik nem csupán az autósok, de általában a várost használók életét is.” Érdeklődésünkre Sipka Gábor kifejtette, évek óta komoly egyeztetéseik, olykor vitáik vannak a fővárossal; az már más kérdés, mennyire kiegyensúlyozottak ezek a fórumok.
„A városvezetés a gyalogosok és a kerékpárosok felé tolta a hangsúlyt, valamint tendenciává vált az autósközlekedés visszaszorítása.”
De, mint mondta – utalva az elmúlt négy év közlekedésszervezési döntéseire –, a kizárólag a biciklistákra, a közösségi közlekedést használókra alapozó stratégia nem működhet Budapesten. „A fővárosi közlekedés egy közös tevékenység. Nem lehet az egyik irányt a másikkal szemben preferálni, így tervezni, pláne nem végrehajtani.”
Az autóklub főtitkárhelyettese az Üllői, a Váci úti pollerezés nyomán emlékeztetett, a kerékpársáv fizikai elválasztásáról velük, de például a fuvarozók érdekvédelmi szervezetével sem egyeztetett a főváros. „S bár megfogalmaztuk az ellenvéleményünket, úgy tűnik, nem ért el sok hatást” – mondta. Egyébiránt látják, hogy ezek az intézkedések már jelentős torlódást, forgalmi gondokat okoznak Budapest útjain, növelve az amúgy sem túl jó légszennyezettségi adatokat, tette hozzá. „A dugóban álló autó nyilvánvalóan nem javítja a levegőminőséget.”
Szelfi. Ezúttal faültetés közben Forrás: Facebook
Nem lehet csak úgy valamit megváltoztatni, hogy csupán tiltunk, alternatívák is kellenek
Pártpolitika helyett szakpolitikát – üzenik a civilek a baloldali főpolgármesternek. Szakpolitikát viszont nem tud felmutatni a főváros. Mutatjuk, miért!
„Ha nincsen alternatív javaslat, megoldás felkínálva például az autósok számára, az a tiltás természetesen nem fog működni.”
A Lánchídnál ugyanez az helyzet, hiszen az Autóklub több alkalommal is kifejtette, miért nem támogatja az ottani forgalmi rend megváltoztatását. Arra kérték a fővárost, írjanak ki tervpályázatot, s hogy szakmai döntés szülessen. „Ne amatőrök találják ki, hogy lehet jó a közlekedés. Arról nem is beszélve, hogy Budapesten köztudottan kevés a híd, ezért fontos lenne a további kapcsolatok létrehozása Pest és Buda között. Különösképpen akkor, amikor hamarosan neki kell majd látni a Petőfi híd felújításának” – vélekedett a szervezet főtitkárhelyettese.
Bedobtuk a korábban elhangzott kritikát, miszerint új utak, ez esetben hidak építésével nem lehet csökkenteni a városi autóforgalmat. Sipka Gábor erre reagálva úgy fogalmazott, van abban igazság, hogy a forgalom kitölti a rendelkezésre álló teret, ez egy régi vita/dilemma a közlekedésszervező szakemberek között. (A Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András a Mandiner.hu-nak azt mondta: az új utak újabb, korábban nem létező forgalmat gerjesztenek.)
Ugyanakkor fontos azt is hangsúlyozni, idehaza még mindig kevesebb az autók száma lakosságarányosan, mint Nyugat-Európában. Sipka hozzáfűzte, ha a belvárosban is ellehetetlenítik az autósok közlekedését, nem pusztán az ott lakók kerülnek hátrányba, de a szolgáltatók sem tudják majd elvégezni munkájukat.
Célszerűbb lenne például a városhatárnál P+R parkolók létesítésével átirányítani az ingázók egy részét a közösségi közlekedésre.
És mi a helyzet a forgalomcsillapítással?
„Nem lehet az a cél, hogy úgy »csillapítsuk a forgalmat«, hogy akkor tényleg mindenkinek elmenjen a kedve attól, hogy valaha autóba üljön – mert nem szórakozásból ülünk gépjárműbe, pláne nem a városban, hanem arra kell megoldást találni, hogy ez a forgalom tudjon alternatív útvonalon másfelé tovább haladni.” – reagált a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese.
Mely területek kellene leginkább fejleszteni Budapesten? Milyen megoldásokkal könnyíthető meg a lakáshoz jutás? Hogyan törhet ki a turizmus terén a főváros abból a skatulyából, hogy „Budapest olcsó és szép”? Többek között ezekről kérdeztük Tiborcz Istvánt, a BDPST Group tulajdonosát a az iCon-intelligent economy Gazdaságpolitikai Konferenciáján. Interjúnk.
Éppen száz éve a nyilas uralom utolsó időszakát élte meg a vidéki Magyarország. De hogyan zajlott Szálasi országlása, és mit élt meg a lakosság ebből? Veszprémy László Bernát írása.
Családi ház vagy bérlakás? Mit lehet kezdeni a budapesti rozsdaövezetekkel? Mit jelent napjainkban a Budapest-márka? Többek között ezeket a témákat járták körbe az iCon-intelligent economy Gazdaságpolitikai Konferenciáján, melynek a Dorothea Hotel adott otthont.
Az újabb NB I-es döntetlennel csak minimálisan tudták csökkenteni a zöld-fehérek a ponthátrányukat a listavezető Puskás Akadémiával szemben.
p
1
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 18 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
molnarat
2023. október 13. 11:05
"A Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András a Mandiner.hu-nak azt mondta: az új utak újabb, korábban nem létező forgalmat gerjesztenek." Baromság! Az emberek azért mennek, mert dolguk van. Ha van új út, természetesen használják. Ha nincs, akkor a régit használják. Hülye ökoterroristák dumája, amit még az autópályák ellen kezdtek el hangoztatni.
Karácsony nem beszél angolul, ami megengedhetetlen egy világváros vezetőjétől. Külföldi összejöveteleken egyedül neki kell toimács. Égeti Magyarországot, nem csk Budapestet. De jogosítványa sincs, viszont meghatározza a fővárros közlekedését. Ez az eredménye. A negyven tanácsadó körülötte meg Gyurcsány semmihez nem értő ejtőernyőse. Ragyogó! Budapestnek sikerült hülyét csinálni magából.