Navracsics Tibor: A vidék nem értelmezhető a városok nélkül

2023. október 10. 13:19

A miniszter szerint a területfejlesztési kormányzat a szolgálat, partnerség, segítség hármasa mentén képzeli el a jövőt.

2023. október 10. 13:19
NAVRACSICS Tibor

Új pillérekre kell helyezni területfejlesztési politikát – jelentette ki Navracsics Tibor, az EU-s források felhasználásáért is felelős területfejlesztési miniszter a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. harmadik Vidék-konferenciáján.

A Világgazdaság beszámolója szerint a miniszter

az ország súlypontja alapvetően vidéken található, az urbanizációval viszont az élet egyre kevésbé van ott.

A városias emberek a vidéktől a nyugalmat, a vidékiek a városoktól a jobb szolgáltatásokat várják – fejtette ki. Úgy folytatta, ezért fordulhat elő, hogy a városi emberek a nyugalom érdekében költöznek vidékre, ahol az elhagyott város szolgáltatás-színvonalát hiányolja,

majd amikor ezek elkezdenek megvalósulni, akkor kiábrándul a városiasodó környezetből.

Magyarország fejlettségének területi megosztottságával kapcsolatban elmondta, EU-s összevetésben Budapest elképesztő ütemben fejlődik, sőt, húzza az Európai Unió növekedését, továbbá a kohéziós politika motorja. Ugyanakkor a többi régió azonban lassan zárkózik fel vagy stagnál, mint például a Nyugat-Dunántúl, amely az EU-átlag 70-80 százalékánál megállt.

Mindez pedig új területpolitikát igényel.

Elmondta, az utóbbi években folytatott területfejlesztési politika azt eredményezte, hogy a nyugat-keleti fejlettségi szakadék észak-délivé alakul át, kiemelve a Kassa és Miskolc közti javuló összeköttetést.

Az országon belül erős kelet-nyugati migráció tapasztalható, továbbá a Balaton keleti medencéjétől keletre körbehatárolható egy kifejezetten jóléti migráció. 

A Balatont megszállták a budapestiek

– összegezte a helyzetet Navracsics Tibor.

A miniszter szerint az új területfejlesztési politikának három pillérre kell támaszkodnia: 

  • új területfejlesztési koncepció,
  • finanszírozási háttér,
  • a vidéket megszólító területfejlesztési intézményrendszer.

Azt is elárulta, hogy egy területfejlesztési alapot hoznának létre, amely kiszámíthatóbbá tenné a fejlesztések végrehajtását. 

Elmondta, hogy

a vidéken élők elégedetlennek mutatkoztak a kormányzás színvonalával,

és ez annak köszönhető, hogy a súlyponti településeken kívül hiányosak a szolgáltatások.

Navracsics szerint emiatt a területfejlesztési kormányzat a szolgálat, partnerség, segítség hármasa mentén kell elképzelni el a jövőt.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Medici
2023. október 10. 15:06
"a vidéken élők elégedetlennek mutatkoztak a kormányzás színvonalával," Teljesen függetlenül attól, hogy ki hol él, a kormányzás színvonalával azért is elégedetlen, mert te benne vagy!
Akitlosz
2023. október 10. 14:43
A Balatonnál jó élniük, olyanoknak, akiknek valahonnan máshonnan van pénzük, vagyonuk. Komoly ipar ugye nincsen a környéken és nem igen lehet. A turizmus szezonális, abból megélni egy egész éven át nem lehet. Ezt az állam munkanélküliségi politikája sem támogatja. Az alkoholisták pedig ugyan nem ragaszkodnak a balatoni minőséghez és így az ottani termékekhez sem. Így a Balaton környéke nem igazán lehet más, mint idősebb, ráérősebb jómódúak szép elfekvő helye és a helyiek nyomortanyája.
Akitlosz
2023. október 10. 14:36
Milyen vidék? Nem ismeri azt a szót, hogy falu? Segítek, horvátul selo. Fogalmazásból egyes, Nem tudta értelmesen elmondani, amit akart volna. S ez fickó tárgal vagyyonokról "Brüsszellel"? Elve csalás, hogy olyan körzetben országgyűlési képviselő, amihez köze nincsen. Be kellene tiltatni, hogy olyanok indulhassanak az országgyűlési választáson, akiknek nincsen lakcímük a körzetben. Menjen "vidékről" Brüsszelbe, az való neki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!