Megtudtuk, mikor kell ismét bíróság elé állnia a DK-s Varju Lászlónak

2023. október 04. 21:13

A képviselő jogi segítséget ígért a hatalom üldözöttjeinek, de még a bíróságot sem sikerült eltalálnia.

2023. október 04. 21:13
Baranya Róbert
Baranya Róbert

November 15-én kezdődik másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán DK-s Varju László büntetőpere – tudta meg lapunk Csiha Gábortól, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivőjétől.

A tárgyalás tényét egyébként maga a képviselő is megerősítette egy múlt heti podcast videóban, amelyben a Momentumból a DK-ba átlépő újpesti polgármesterrel, Déri Tiborral beszélget a saját ügyéről és arról, hogyan tudnának segíteni „a hatalom ellen a bíróságon harcoló embereknek”

Igaz, a hatalom üldözöttjeinek segítséget felkínáló Varjunak 

még a bíróságot sem sikerült eltalálnia, a videóban és a Facebook-bejegyzésben ugyanis a Fővárosi Törvényszéket jelölik meg, miközben pere az Ítélőtáblán folytatódik.  

Ahogy lapunk is beszámolt róla, Varju ellen két ügyben emelt vádat 2020 áprilisában az ügyészség.

Az egyik a 2018-as országgyűlési választást érinti, amikor a vád szerint a DK-s politikus a választások előtt egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek – a választáson való győzelmi esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért, annak visszalépéséért cserébe. A független jelölt azonban elutasította az ajánlatot.

A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi, az MTVA székháznál megvalósított botrányokozásához kapcsolódik, amikor Varju dulakodásba keveredett a biztonsági őrökkel és egyiküknek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A Fővárosi Törvényszék január végén első fokon 

bűnösnek mondta ki a képviselőt garázdaság vétsége és választás rendje elleni bűntettben, és 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Ezzel együtt a bíróság felmentette a súlyos testi sértés vádja alól.  A vád és a védelem már az ítélethirdetés után bejelentette fellebbezését. 

A vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt, teljes körű felmentés érdekében fellebbezett, míg az ügyészség a felmentéssel szemben a súlyos testi sértés bűntettének a megállapításáért és súlyosításként végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabásáért.

Az ügyészi fellebbezést Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség április végén előterjesztett másodfokú indítványával fenntartotta, egyben kezdeményezte a védelmi fellebbezések elutasítását.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Varju László a Fővárosi Törvényszéken (Fotó: Ficsor Márton/Mandiner)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2023. október 05. 04:09
A komcsi nem csak komcsi, hanem hülye is. Különben nem lenne komcsi. Ennek tipikus példánya ez a Varjú is. Hogy nincs ebben az ellenzékben egyetlen normális ember sem. Költői kérdés.
kizokkentido
2023. október 05. 03:13
Annyira sajnálom, kár, hogy nem ítélték még el ezt az aljas gazembert.
Isten jobb keze
2023. október 05. 00:46
Aaaagggyyyymmmoooossssoooottttaaaakkkk! Orbán, és poltpeti mikor fog biróságelé álni??? Hm??
P.Gy.
2023. október 04. 21:38
A hivatalos személy elleni erőszak tényállása miért nem állja meg a helyét? Mindegy is.... Remélem elítélik a testi sértés tárgyában! Aztán a következő ciklusra lehet menni erkölcsi bizonyítványért az ecserire! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!