Kit érdekel, hogy Azahriah „kormánykritikus”?

„Közel fölösleges ízlésbeli megállapításokról vitát nyitni. Egyrészt nem vezetnek sehova, másrészt szubjektív szempontok alapján bőven mindkét félnek igaza lehet saját megfontolásai alapján. Eggyel nehezíti persze a helyzetet, ha művészetek tárgykörében zajlik a vita, hiszen ott azért objektív szempontok is felmerülhetnek, amik bizony önmagukban is hajlamosak lehetnek eldönteni a kérdést. De erről mindjárt bővebben. Itt van például – ezt csak egyszerű példának szánom – Martin Scorsese friss filmje, a Megfojtott virágok. Nagy szavakkal érdemtelenül dobálózni szellemi restség, de róla joggal mondhatjuk, hogy legendás alkotó. És mint ilyen, egyáltalán nem elítélhető módon élvezi azt a szakmai és pénzügyi szabadságot, amit az elmúlt pár évben szédületes módon befutott streamingszolgáltatók adnak meg neki, ha már a moziban ezt nem mindig tehetné meg. Ezért készülhetett el a Netflixen – és csak ott valósulhatott meg – Az ír, illetve pontosan ennek a folyamatnak köszönheti létét a Megfojtott virágok is, csak most az Apple adott szabad kezet Scorsesének.

Amit pedig a friss filmről lehetett olvasni, azok 80 százalékban szuperlatívuszok voltak, 20 százalékban fanyalgások. A szuperlatívuszok arra vonatkoztak, hogy fontos témáról készült, hiszen még mindig nem dolgozták fel elégszer azt, hogy hányszor és milyen módon tette tönkre az újonnan érkező társadalom az őslakosokat – igaz, fölöttébb igaz, de ettől még önmagában semmi sem válik ízlésessé –, illetve az is számtalanszor elhangzott, hogy milyen régimódi filmkészítés ez, ráérősen építkezve, nem hülyének nézve a mozizót, hálásan felismerhető stílusjegyekkel – ez is igaz, de egy film önmagában ettől sem lesz jó.

Én, aki láttam a filmet, azt tudom mondani, hogy miközben a téma fontos, a film pedig nézeti magát, semmi olyat nem látunk, ami megmagyarázná az ájult rajongást. Azt sem, ami a fanyalgást. Egy szép, fontos témáról szóló mestermunka. Értik, ugye? Nem mestermű, mestermunka. Az sem kevés.
A releváns vita ebben az esetben tehát nem az lehet, hogy unalmas szar vagy csillogó, soha nem látott alkotás-e, hanem a kettő közötti megállapítás valahol. Mesterségesen meghatározott szélsőségek képviselete amúgy is ritkán jelent bármi okosat is. De képzeljék, ez nem cikkem fő témája volt, tényleg csak egy példa. Mert ha ezt átrágtuk, akkor talán jobban megérthetjük az Azahriah-jelenséget is.”

Nyitókép: Facebook