Horvátország
ÉLŐ
Albánia

Két embert felgyújtott, egy harmadikat pedig mellkason szúrt egy férfi Szombathelyen

2023. október 05. 10:46

Az egyik sértett belehalt a sérüléseibe.

2023. október 05. 10:46

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki két hajléktalan társát felgyújtotta, szobatársát pedig egy vita hevében mellkason szúrta – közölte a Vas Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön. A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival, ennek során öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést. A lángok a sértett másik lábán lévő kötésre és a ruházatára is átterjedt, másod-  és harmadfokú égési sérüléseket okozott. 

A sértett a kórházban később meghalt.   

A vádlott tavaly októberben, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta. A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett – olvasható a közleményében. A vádlott ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, akit a vita hevében egy késsel mellkason szúrt – ismertette a főügyészség. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az eset körülményeire tekintettel a cselekmény életveszélyes helyzetet idézett elő, akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni – írták.

(MTI)

Nyitókép: Illusztráció / Pixabay

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2023. október 05. 21:26
Akkor legalizáljuk a könnyű drogokat is!
Obsitos Technikus
2023. október 05. 19:48
Be kell íratni egy tanfolyamra Sztojka anatómus úrhoz. Ő tudja merre van a jobb kamra, amiből rögtön elvérzik a páciens.
KBA98
2023. október 05. 17:32
Talán meg kéne oldani a helyzetüket!
Unknown
2023. október 05. 17:26
Minden büdös, szaros - tosztelet a kivételnek - hajléktalan idejön szombathelyre. Be kellene fejezni ezeknek a támogatását, csak a szart hozzák ide!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!