„Azt gondolom, hogy amit én 2018-ban magam után hagytam a politikában, az nem egy kész kerettörténet. Most vagyok azon a ponton 45 évesen, hogy szeretném a politikai hagyatékomat rendbe tenni, és erre ebben a közösségben lesz lehetőségem” – mondta Vona a Telex azon kérdésére, hogy miért tért vissza a pártpolitikába. Mint mondta: párttársaival már a legelején közölte, hogy nincs más személyes ambíciója, csak a pártot szeretné vezetni.
Vona azt is elárulta, hogy már a 2022-es országgyűlési választás után felmerült, hogy párttá alakuljanak, ezért az elmúlt évben „titokban, radar alatt építkeztek”.
A szeptemberi megalakulásunk nem azt jelenti, hogy szeptemberben a nulláról kezdtünk el indulni. Akkor már 100 ember volt ebben a közösségben”
– tette hozzá.
Pártja időzítése kapcsán Vona arra is kitért, hogy bár felmerülhetett volna, hogy megvárják az EP-választásokat, az „ellenzéki roncsderbit”, és utána mutatkoznak be, mint új lehetőség, de nem így döntöttek. „Ha nem indulunk el az EP-választáson, mi úgy kalkuláltunk, hogy 2026-ban nem lehet hitelesen felállni a parlamenti választásra” – tette hozzá.