Novák Katalin köztársasági elnök is az indulók között lesz a szombaton és vasárnap sorra kerülő 38. Spar Budapest Maraton fesztiválon. A szervező BSI pénteki tájékoztatása szerint Novák Katalin nagynénjét kíséri el az eseményre. A 70 éves Gergely Edit élete 41., egyben utolsó maratonját futja majd.
Budapesten kezdte, bejárta a fél világot és most Budapesten fejezi be a maratoni pályafutását. Gergely Edit a köztársasági elnök nagynénje, aki megszerettette vele a futást – áll a közleményben. Novák Katalin – aki maga is teljesítette már a Budapest Maratont – most egy négyfős családi stafétában, az édesanyjával és két unokahúgával együtt segíti a búcsúfutást. „Az elnök az utolsó, 12 kilométer közös teljesítésével hálálja meg azt a példamutatást, aminek köszönhetően