Horváth Csaba méltatlannak tartja Hadházyt a zuglóiak képviseletére

2023. október 25. 22:32

„Hadházy Ákos egy még mindig hiányzó bocsánatkéréssel sem tudná meg nem történtté tenni ezt a gyalázatot” – hangsúlyozta az MSZP-s politikus.

2023. október 25. 22:32
Hadházy Ákos

Lapunk megírta, hogy a Parlament kormánypárti képviselők kezdeményezésére szerdán elfogadta a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot, amelyben az Országgyűlés elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását. Azonban kiderült, hogy Novák Előd mellett Hadházy Ákos is nemmel szavazott.

Erre reagált szerda este Horváth Csaba zuglói polgármester Facebook-bejegyzésében, aki az eset miatt úgy látja, hogy Hadházy méltatlanná vált a zuglóiak képviseletére. Mint fogalmazott: mély megdöbbenéssel látták, hogy a zuglóiak bizalmából megválasztott Hadházy Ákos országgyűlési képviselő nemmel szavazott az Országgyűlésben a Hamász Izrael elleni terrortámadását elítélő nyilatkozatra.

„A Hamász izraeliek elleni október 7-i terrortámadása során csecsemőket fejeztek le, gyermekeket, anyákat, ártatlan embereket kínoztak meg, mészárolták le. 

Ebben a helyzetben nincs helye az »egyrészt-másrészt« típusú, sunyi kibúvókeresésnek” 

– hangsúlyozta Horváth Csaba. 

„Nemcsak politikusként, hanem becsületes emberként is el kell utasítani a terrort, az emberek meggyalázását, meggyilkolását, megcsonkítását. 

Terrorcselekményre egyetlen dolgot mondhat és kell is mondania minden becsületes, tisztességes embernek, hogy NEM!”

– fogalmazott a polgármester.
Nincs az a belpolitikai haszonszerzés, ami igazolhatná a terrort elítélő nyilatkozat elutasítását. 

A jóérzésű zuglói emberekkel együtt elutasítjuk a terrorizmus minden formáját, és azokat is, akik kibúvókat keresnek ebben az ügyben. 

Hadházy Ákos egy még mindig hiányzó bocsánatkéréssel sem tudná meg nem történtté tenni ezt a gyalázatot, ahogyan mismásoló, hosszan magyarázkodó posztjával sem, ezért méltatlanná vált a zuglóiak képviseletére” – zárta bejegyzését.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2023. október 26. 09:37
Hadházy egy baromállat(orvos). Méltatlan Hadházy a zuglóiak képviseletére.
Burg_kastL71-C
2023. október 26. 09:14
Az, hogy Zugló egy mocsár, - többségi mocsárlakókkal - , akkor bizonyosodott be teljesen, mikor képesek voltak a bevinni a hátukon a Parlamentbe azt az elmeháborodott lódoktort. Hocsa meg talált ott valami szárazulatot, és most onnan hadonászik a konkrét ügytől függetlenül.
Kotucso
2023. október 26. 08:49
Horváth szintén alkalmatlan bárminek a képviseletére.
P.Gy.
2023. október 26. 08:21
Egyik kutya, másik eb! Egyáltalán kinek (minek) a képviseletére lenne alkalmas Hadházy? Talán a Ceausescu rendszer securitate szervezetében lett volna példás besúgó. Ezen kívűl mindenre alkalmatlan. A társadalom szemete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!