„Megértette, hogy egyszer azt hazudták nekünk, mi kompország vagyunk, ingázunk kelet s nyugat között, holott iszonytató áldozatok árán horgonyozta le országunkat szent királyunk nyugaton, s mi azóta siratjuk szent kelet vesztett boldogságát. Szent kelet vesztett varázsát.
Megértette, hogy a táltos fehér lovat áldoz – még mindig, láthatatlanul, a génjeinkben. De lovaink elszöktek, s azóta nem találják helyüket. Csak állnak, odakint, a pusztán, s elvágynak, egy másik pusztára, egy nagyobb pusztára, vadabb pusztára, ahol elkezdődött minden.