Ha a gyermekeinket meg tudjuk védeni ettől, már győztünk! – Nacsa Lőrinc a Mandinernek

2023. október 04. 11:09

Tiltaná az energiaitalok fogyasztását a 18 éven aluliak számára két kereszténydemokrata képviselő. Egyikük a Mandinernek nyilatkozva azt hangsúlyozza: ez mindenekelőtt gyermekvédelmi kérdés, Brüsszel pedig nem emelhet kifogást az ügyben.

2023. október 04. 11:09
Vágvölgyi Gergely

Amint arról a Mandiner is beszámolt, kormánypárti képviselők kezdeményezik, hogy 18 év alatti fiatalok a jövőben ne vásárolhassanak energiaitalt. Nacsa Lőrinc és Hollik István, a KDNP képviselői szerint ugyanis ezen üdítők fogyasztása a korosztály számára fokozott egészségügyi kockázatot jelent. 

A Mandiner kérdésére válaszolva Nacsa Lőrinc arról beszél, az egészségügyi adatokból, vonatkozó elemzésekből és az orvosszakértők megnyiatkozásaiból egyértelműen látható, hogy 

az energiaitalok fogyasztása káros hatással van a fiatalokra. 

Felidézi: az elmúlt években számos olyan eset történt, amikor fiataloknak volt szükségük kórházi kezelésre energiaital fogyasztása miatt, csak a kiskorúak körében évente 100 olyan esetet regisztrálnak, amikor a mentőszolgálatnak kellett gyors segítséget nyújtania a fogyasztás negatív élettani hatásai miatt. Sőt, tavaly Hatvanban egy 14 éves fiúnak egy ilyen üdítő elfogyasztását követően megállt a szíve és már nem tudták megmenteni az életét. 

Egy gyerek szíve még fejlődik, amire borzasztó hatást gyakorolnak ezek az italok” 

– hívja fel a figyelmet a kereszténydemokrata honatya.

Nacsa Lőrinc arra emlékeztet: mivel az orvostudomány már régen egyértelműen kimondta, hogy az alkohol káros a kiskorúak szervezetére, általánosan elfogadott az állami tiltás. Mivel mostanra világossá vált, hogy az energiaitalok is rettentő kárt okoznak a fejlődő szervezetben, azokat is ugyanabba a kategóriába kell sorolni. 

A javaslatnak ugyanakkor a 18 éven felüliek életére is pozitív hatása lehet. 

Nacsa Lőrinc felidézi, hogy egy 20 éves fiatal édesapa életét is követelte már a túlzott energiaital-fogyasztás, lépni kell tehát. Mint mondja, az addiktológusok egybehangzó véleménye szerint, ha már gyerekkorban energiaital-fogyasztóvá válik valaki, annak még később, felnőtt korban is súlyos egészségügyi következményei lehetnek. A kereszténydemokrata képviselő lapunk kérdésére válaszolva ugyanakkor hangsúlyozza: gyermekvédelmi kérdésként közelítik meg a témát. „Az nem helyes, ha egy politikus felnőtteknek ad életvezetési tanácsokat. 

Javaslatunk a gyermekvédelem témájához kapcsolódó össztársadalmi kérdés, ha pedig a gyermekeinket eggyel több bajtól meg tudjuk óvni, győzelmet aratunk!” 

fogalmaz.

Nem a primer piacot érintené a tiltás

Amikor a javaslat gazdasági hatásait feszegetjük, a képviselő rámutat: a tiltásnak természetesen lehet kismértékű gazdasági vetülete, fontos azonban, hogy az energiaital-piacon nem a kiskorúak jelentik az elsődleges piacot, így nagy érvágás a gyártó cégeket sem éri, ha javaslatuk jogszabályi erőre emelkedik. Hozzáteszi azonban azt is: 

Nekünk most nem a gazdasági hatásokat kell elsődlegesen mérlegelnünk, hanem a társadalmi, egészségügyi és főleg a gyermekvédelmi szempontokat kell mindennél előrébb sorolnunk!”

Hasonlóan vélekedik a környezetvédelmi aspektusról. Mint mondja, örül annak, hogy a javaslatnak környezetvédelmi előnyei is vannak, de ebben az esetben ez is csak másodlagos-harmadlagos szempont, egyfajta járulékos nyereség.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozza: nemzetközi példák is vannak arra, hogy egyes országok tiltják az energiaitalok fogyasztását 18 éven aluli polgáraik számára, de vannak példák önkorlátozó vállalásokra is. Előfordul például, hogy egyes bolthálózatok döntenek úgy: nem szolgálnak ki kiskorúakat ezzel a termékkörrel, máshol iskolák vették kezükbe a kezdeményezést és tiltották meg tanulóiknak, hogy bevigyék az italt az épületre, illetve iskolai programok idején fogyasszák. Mindezek persze csak részleges eredményt hozhatnak, az országos szintű szabályozás azonban jelentős előrelépés lehet.

Nem számítanak uniós aggodalmakra

Amikor felvetjük, hogy Brüsszel a közelmúltban meglepően sok esetben igyekezett nyomást gyakorolni olyan esetekben is, amikor egyértelműen tagállami hatáskörbe tartozó szakpolitikák voltak terítéken (például a gyermekvédelem ügye), Nacsa Lőrinc azt mondja, alapvetően nem számítanak arra, hogy az Európai Unió bármiféle kifogást emelne a javaslatukkal kapcsolatban, mert az egyértelműen védi a kiskorúak egészségét. „Persze Brüsszelben bármi előfordulhat, számukra az eddigi gyermekvédelmi lépéseink sem okoztak nagy örömöt, de nagyon álságos lenne, ha belekötnének ebbe a javaslatba, tekintve, hogy egészségügyi kérdésről van szó és más tagállamokban is létezik tiltó intézkedés” – összegzi a helyzetet a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI / Czeglédi Zsolt

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. október 04. 14:31
gergő, lörinc, tudjátok, kié az egyik legnagyobb energiaital gyártó cég?:) Még pár ilyen cikk, s mehettek közmunkásnak..... ( mentségetek talán annyi, hogy az írás jelentősége nulla)
FreeEurope
2023. október 04. 13:13
Ezzel szerintem szinte minden szülő egyetért és kár neki politikai felhangot keresni.
Ízisz
2023. október 04. 13:08
Z. Tisztelettel megkérek minden jobboldali kommentelőt, hogy az új nickkel -reciproki- magából epét hányó szart, ne lájkolja és ne írjon rá senki válasz kommentet!!! Elég, ha a fajtája isteníti ezt az patkányt!!! 🤮 A Mandi megint nem fogja hónapokig törölni!!! 💯 Egyszerüen levegőnek kell nézni!!! Nem kell etetni ezt a nyomorult hazaáruló bérkommentelő prosti kurva cselédet!!!, mégha nehéz is megállni, hogy legalább virtuálisan ne vágjuk pofán!!! Ugyanis ezzel tartjuk pont életben ezt hazaáruló rohadékot és erre kapja a pénzét is a dollármédia gazdájától... 💯 Köszönöm!!! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺💤Z.
mekgajver
2023. október 04. 12:38
Fideszesként írom, hogy kissé sokat próbálnak belepofázni a gyereknevelésbe a politikusok, oké, buzilobbi kinyomva, nagyon helyesen, de mot már meg kéne állni és mindenki a saját gyereke nevelésébe pofázzon bele, ha van. Egy gyerek felnevelése több évtized és nemigen lesz kedvük vállalni a fiataloknak, ha azt látják, hogy lépten-nyomon beleugatnak magukat megkérdőjelzhetetlen vátesznek képzelő politikusok. Ez így semmivel se jobb, mint a liberálbolsevikok hozzáállása, csak az előjel más.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!