Papírmasé kommunizmus
Törnek fel az olyan baloldali politikusok Amerikában, akik divatból és nem meggyőződésből lettek szocialisták, de akik épp annyi bajt okozhatnak, mint ha hívő kommunisták lennének.
A férfi nyaralója előtti jobb kilátás miatt kezdte el mérgezni a fákat.

Jelentős környezetszennyezést követett el egy ismeretlen férfi Zamárdiban, pusztán azért, mert a fák ne zavarták őt a kilátását a nyaralójából – számolt be az ATV híradója. Tizennyolc japán cserasznyefát tettek tönkre a zamárdi strandon, amely közel egymillió forintos kárt okozott a településnek.
Az elpusztult fák kárértékén túl az egész sétányon ki kell majd cserélni az olajjal szennyezett talajt
– tette hozzá a teleülés polgármestere.
Nem ez volt az első ilyen eset. A polgármester szerint beazonosítható az a kör akinek érdeke, hogy ne nőjenek nagyra a fák, mert azok rontják a kilátást a nyaralóból. Már három ilyen támadás történt a közelmúltban. A mostani esetben

az ismeretlen férfi összesen 18 fát mérgezett meg.
A helyiek nem örülnek a pusztításnak, a polgármester ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Nyitókép: MTI/Varga György