Ezért léptem ki a Párbeszédből

„Különböző, sokszor fontos érdekeket és elképzeléseket valló, de belülről is vitatkozó pártok, vagy egy ajtaját szélesre táró néppárt kiemelkedése? Melyik a helyes recept a Fidesz legyőzése érdekében? Egy létező dilemma ez az ellenzéki pártok, politikusok számára, amelynek elméleti aspektusairól sokat, de nem eleget beszélünk, és amelyhez most az életemben legalább ekkora súlyt képviselő személyes, morális dilemma beemelésével talán magam is hozzájárulhatok a folyó diskurzushoz.

Fél év telt  el azóta, hogy bejelentettem: kilépek a Párbeszédből és a Demokratikus Koalíció közösségéhez csatlakozom. Márciusban, az átlépés idején, illetve azóta is rengetegszer kérdezték meg tőlem: miért tettem mindezt? Örülök annak, hogy sokan, dunaújvárosi választóim és mások is kíváncsiak döntésem hátterére, amelyről bár azóta többször beszéltem, mégis fontosnak tartom egyfajta kiállásként is megfogalmazni, hogy miért a Demokratikus Koalícióban látom én, és több mint egymillió magyar ember Magyarország jövőjét. Írásomat persze ennél többnek is szánom, a személyes hitvalláson túl arra a kérdésre is szeretném megtalálni a választ, hogy vajon egy zöld elkötelezettségű választó találhat-e politikai otthonra a DK-ban?

Az első kérdés így szól: miért kellett pártot váltanom, miért kellett belépnem a DK-ba?

Sokak számára nem magától értetődő, de most is elmondom: a DK-ba nem kell belépni. Sem a DK, mint párt, sem annak valamely szervezeti csoportja sohasem kényszerített senkit sem arra, hogy belépjenek. Hat hónap alatt megtapasztaltam, hogy ez a közösség, ahogy a nevében is jelzi, valódi demokratikus közösség, ahol az orbáni politikából ismert erőszakos, antidemokratikus és a józan észt elutasító barbár politizálásnak, kommunikációnak és cselekvésnek nincsen helye. Azért lettem a Demokratikus Koalíció tagja, mert én az akartam lenni, a közösség pedig nyitott volt erre.”

Nyitókép: Facebook