Amióta „diktatúrában élünk” Magyarországon, egyetlen egy könyvet nem tiltottak be – Demeter Szilárd a Mandinernek

2023. október 30. 12:48

A PIM főigazgatói posztjáról, a könyvek fóliázásáról, a miniszterelnök október 23- beszédéről, valamint az izraeli terrortámadásról is szó esett a Mandiner Reakció legújabb adásában, amelynek vendége Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója volt.

2023. október 30. 12:48

„Elejét véve minden konteónak, újra fogok pályázni” – erősítette meg a Mandiner Reakció legutóbbi adásában Demeter Szilárd azzal kapcsolatban, hogy Csák János miniszter kiírta a pályázatot Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói pozíciójára, s ennek kapcsán a balliberális médiában felmerült, Demeter megbukott. Az érintett elmondta, az a probléma az ellenzéki sajtóval, hogy kontextusból kiragadott mondatok alapján építettek fel róla egy hamis képet az elmúlt öt évben. S ehhez most is ragaszkodnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Szerinte nem abban áll az intellektuális kihívás, miképpen kell vezetni a Petőfi Irodalmi Múzeumot, hanem jobb pályázatot kell benyújtani, mint az övé. A PIM fejlődési lehetőségeiről azt mondta, az elmúlt években radikálisan megváltoztak a strukturális feltételek, amelyekre a konjunkturális válaszok már nem elegendők, ezért olyan megoldásokat kell keresni, amelyek válságállóvá teszik az intézményt.

2010 óta, amióta „diktatúrában élünk” Magyarországon, egyetlen egy könyvet nem tiltottak be

– jegyezte meg a PIM főigazgatója azzal kapcsolatosan, hogy a könyvesboltokban a gyermekvédelmi törvény miatt kötelező feltüntetni az LMBTQ-tartalmú kiadványokat a gyermek és ifjúsági részlegen. Demeter Szilárd egyetért azzal, hogy alsós gyerekeket nem kell arról felvilágosítani, milyen szexuális szokások léteznek, életkorukból fakadóan nem értik a problémát. Továbbá hozzátette: „a gyerekek elfogadó képessége nem szorul érzékenyítésre”, szerinte a gyerekek alapból elfogadják a másságot, mert ők nem azonos nemű párokat látnak, hanem két embert, akik szeretik egymást.

Az irodalom jövője is szóba került: egyre inkább csökken a nyomtatott könyvek népszerűsége, amely veszélyeket is rejt magában, hiszen így gyengül problémamegoldó, illetve problémafelismerő képességünk.

Mi lehet Azahirah titka?

A kulturális kódjaink kezdenek szétcsúszni”

– értékelt Demeter Szilárd, szerinte a mai fiatalok már egy „multiverzumban” élnek, és attól fél, annyira elcsúsznak a generációk kulturális kódjai, hogy nem tudja megértetni magát gyermekeivel. Azahriah például háromszor is megtölti a Puskás Arénát, amiről a PIM a főigazgatójának az véleménye, hogy rendkívül tehetséges énekes és dalszerző, viszont akkor lehet majd róla távlatokban beszélni, ha 4-5 év múlva is ilyen népszerűségnek örvend. „Nem értem a szövegeit” – ismerte el a főigazgató, mindezt azzal magyarázva, hogy óriási különbség van az ő „univerzuma” és az előadó „multiverzuma” között.

Beszélt arról is, elengedhetetlen, hogy az irodalmon és a művészeten keresztül közvetítsünk egy értékhalmazt, amelyet mi képviselünk.

A teljes beszélgetés itt megtekinthető:

A miniszterelnök október 23-i ünnepi beszédéről Demeter Szilárd elmondta, számos fontos távlati kérdésre felhívta a figyelmet Orbán Viktor, egyúttal tisztázta Európához fűződő viszonyunkat is.

Európa gyenge, de meggyógyítható”

– erről is beszélt a miniszterelnök, a PIM főigazgatója szerint pedig ebből is látszik, mi nem akarjuk elhagyni az Európai Uniót, meg szeretnék erősíteni, hogy újra tényező legyen a világ történéseiben. Úgy értékeli, az elmúlt évtized prosperitása és békés élete kivételes volt, és most, amikor az őrület kezd úrrá lenni a világon, nekünk józannak kell maradnunk.

„2015-ben szembesültünk azzal, hogy nálunk is robbanthatnak” – hívta fel a figyelmet Demeter Szilárd, a beérkező migránstömegek nem tartják be az európai játékszabályokat, és fogalmunk sincs arról, hány kiképzett terroristát engedtünk be a kontinensre.

A palesztin-izraeli konfliktusról

Az Izrael-ellenesség az újfajta antiszemitizmus”

– vélekedett a PIM főigazgatója, hozzátéve, ami a Gázai-övezezben történik, az vallásháború. Ezt európai „ésszel” nem tudjuk felfogni, pedig ez a békétlen, intoleráns néptömeg már itt van Európában. Európa léte van veszélyben, és felfoghatatlan, hogy Európa nem észleli ezt, pedig a „20. században két nagy világégés bizonyította, hogy az ideológiavezérelt, egydimenziós világkép emberi életek millióit követelheti”.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turán
2023. november 05. 10:40
Csak fóliázni kell..😅
KBA98
2023. október 30. 17:29
Azok a balf...ok, akik diktatúrát kiáltoznak, azok voltak a legnagyobb diktátorok és elfelejtik, hogy még élnek olyan emberek, akik éltek azokban az időkben!
lájkbajnok
2023. október 30. 17:03
Bukott ember.
connorj
2023. október 30. 17:01
„Mária mély csendje hulljon a szívedre, Mária szent könnye cseppenjen kezedre, Mária érzése áradjon lelkedbe, Mária mosolya fogadjon a Földre, Mária rózsája illatozzon körbe, Mária nyugalma hordozzon betöltve.” istenanya.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!