„Tapsikol” és „táncizik” a magyar ellenzék a lengyel választás eredménye miatt, pedig annyira nem kellene
A szakértők szerint Magyarországnak rossz hír az alakuló Tusk-kormány, a hazai ellenzék egyes tagjaival mégis „madarat lehetne fogatni”.
A magyar ellenzékiek hiába örülnek lengyel kollégáik viszonylagos sikereinek, és akarnak ebből erőt meríteni, ma még teljesen reménytelennek tűnik a számukra, hogy közösen megverjék a Fideszt.
„Magyarként egyszerre tölt el a végtelen boldogság, de ugyanakkor őszintén szólva valamennyire az irigység is. Nagyon sokat kell tanulnunk a lengyel ellenzék sikeréből. És leginkább nem is választási, kampányolási húzásokat, hanem hozzáállást. Azt, hogy mi is el tudjuk hinni, hogy minden nehézség ellenére igenis képesek vagyunk megteremteni azt az országot, amiről eddig csak álmodni tudtunk. Hogy fel tudjunk állni a földről a sokadik pofon után is, ahogyan ők is felálltak, és kitartással, hittel, lelkesedéssel, szűnni nem akaró harci kedvvel dolgozzunk kifulladásig, addig, amíg be nem tudjuk teljesíteni azt a küldetést, amit nem csupán mi várunk el magunktól, hanem amivel tízmillió magyarnak tartozunk.”
Ezeket a veretes gondolatokat Cseh Katalin pötyögte le a klaviatúráján, s jelentette meg a Facebook-oldalán, miután kiderült a lengyel választás eredménye. Most tekintsünk el attól, hogy a voksolást nem a momentumos politikus által kedvelt ellenzéki alakulat, hanem a kormánypárt nyerte mintegy öt százalékponttal, de tény, nagy valószínűséggel a Jog és Igazságosság (PiS) kikerül a hatalomból, és a Polgári Koalíció (KO) fogja a leendő koalíciós társaival irányítani Lengyelországot (ugyanakkor a PiS még nem adta fel, hogy folytathatja, de ez egy külön történet).
Ám nem csupán a magyar lila EP-képviselő örvendezik, a legtöbb többi ellenzéki politikus, szimpatizáns is nagyon elégedett, s ennek különböző módon, de hangot is ad. Azzal persze nincs is gond, hogy a balliberális térfélen elégedetten veszik tudomásul, hogy a szerintük autoriter, populista, erősen jobboldali – a jelzők persze még folytathatók – rezsim helyett az ő ízlésüknek jobban megfelelő koalíció áll majd az élre, de
Ezt is ajánljuk a témában
A szakértők szerint Magyarországnak rossz hír az alakuló Tusk-kormány, a hazai ellenzék egyes tagjaival mégis „madarat lehetne fogatni”.
sokan már most azt vizionálják, hogy a varsói gyors 2026-ban simán befuthat majd a Nyugati pályaudvarra.
De hatalmas naivitás itthon azt hinni, hogy a magyar ellenzéknek nincs más teendője, csak le kell másolnia a lengyel receptet. A két ország választási rendszere, politikai berendezkedése, a társadalom állapota, a pártok helyzete – a sok hasonlóság ellenére – is több szempontból eltérő. Bár az elmúlt két ciklusban a szintén keresztény-konzervatív, szuverenista, az EU-val komoly vitában álló PiS is koalíciós társ nélkül kormányzott, mint a Fidesz – ha most hanyag eleganciával eltekintünk a KDNP szerepvállalásától –, de a parlamenti többsége korántsem volt olyan meghatározó, mint a 2010 óta Magyarországot kétharmaddal irányító hazai kormánypártnak.
Persze a Jog és Igazságosság is rendkívül nehéz ellenfél, ez a párt is alaposan beágyazódott a lengyel társadalomba, komoly befolyása van számos intézmény, a média életére, a szociális intézkedéseivel pedig az ország jelentős, főleg keleti részében nagy népszerűséget szerzett. Ám Fidesz még nála is jóval erősebb, magabiztosabb, többet tett azért, hogy megkerülhetetlenné váljon Magyarországon, így elmozdítani is sokkal nehezebb. Csak emlékeztetőül: miközben most a PiS 35,38 százalékot kapott, a Fidesz tavaly 54,13 százalékot, és az egyéni választókerületek döntő többségét is megnyerte (a lengyeleknél csak listára lehet szavazni).
Az igazán jelentős különbségek azonban az ellenzéki pártok esetében vannak, főleg abban, hogy a lengyelek nem nagyon vevők a baloldalra. Az Új Baloldal nevű formáció – amely valóban „zöld mezős politikai beruházásnak számít”, nem a korábbi kommunista pártból nőtt ki – is csak 8,61 százalékot ért el, de legalább bejutott a parlamentbe, mondhatják. Nálunk pedig többen vallják magukat baloldalinak, viszont például az MSZP az egykori állampárt utódszervezete, és a DK is meglehetősen terhelt ezzel az örökséggel. Annyiban viszont megvan a hasonlóság, hogy Lengyelországban is van egy, a többieknél jóval nagyobb szereplő ezen a térfélen,
a Polgári Platformból (PO) és több, kisebb pártból álló Polgári Koalíció (KO), csakúgy mint nálunk a Demokratikus Koalíció.
De – és ez már szintén jelentős eltérés – míg a KO jobbközép-liberális erő, addig a DK épp az elmúlt hetekben vette észre magán, hogy liberális helyett ma már inkább szociáldemokrata értékeket képvisel, abban persze mindketten egyetértenek, hogy az Európai Unió döntéseit szinte kritika nélkül magáévá kell tenniük. Ám míg a KO 30,7 százalékot ért el a szavazáson, a DK-nál nagyon örülnek, ha a 20 százalékot közelítő eredményt mér nekik valamely közvélemény-kutató intézmény.
A szimpatizánsaik, szavazóik is különböznek. Míg a KO mögött nagyon sok fiatal, nagyvárosi, liberális áll, addig a DK nagygyűlései, lakossági fórumai inkább nyugdíjastalálkozóra hajaznak. S vezetőik tekintetében is vannak különbségek, bár kétségkívül hasonlóságok is. Mindketten álltak már országaik élén – a Gyurcsány Ferencnél négy évvel idősebb Donald Tusk azért hosszabb ideig, hét évig volt miniszterelnök –, de míg a lengyel politikus a bukása után európai karriert épített, az Európai Tanács, majd az Európai Néppárt elnöke lett, Gyurcsány Ferenc hosszú ideig politikai karanténban volt, amelyből mára is csak félig-meddig sikerült kitörnie.
Tusk esetében korábban is egyértelmű volt, hogy eséllyel pályázhat a miniszterelnöki posztra, ez magyar kollégája esetében nem elképzelhető. Nem véletlen, hogy nem ő, hanem Dobrev Klára, a felesége irányítja a pártja által létrehozott árnyékkormányt,
bár kétségtelen, hogy valójában Gyurcsány fújja a demokratikus koalíciós passzátszelet.
A lengyel ellenzék többi része is alaposan széttöredezett, de náluk már megfigyelhető volt bizonyos blokkosodás, választási kiskoalíciókat hoztak létre, így a Harmadik Út – amelynek az egyik tagja egyébként kisgazda agrárvonalat visz – biztosan, 14,4 százalékot elérve bejutott a parlamentbe, más kérdés, hogy pár hónappal korábban még sokkal jobban álltak. Nálunk viszont ahelyett, hogy szervezetileg is összefonódnának az ellenzéki „erők”, még jobban szétaprózódnak, újabb és újabb minipártok (Mesterházyék, Márki-Zayék, Vonáék, Jakabék) akarják megváltani, ha nem is a világot, de Magyarországot, ám a régiek sem állnak túl jól. A Mi Hazánkat leszámítva – amely koalíciós társként nem jön szóba a többieknek – egyedül a Momentumnak nem kellene izgulnia bejutás miatt, ha ma tartanának a parlamenti választásokat, ja, meg a Kutyapártnak, de ők szintén külön történet.
Ezeken kívül mindkét országban van egy erősen jobboldali, radikális – a többi ellenzéki által persze inkább fasisztoid jellegűnek mondott – párt, a lengyeleknél a Konföderáció, amely most 7,16 százalékot kapott, s nagyjából hasonló eredményt érne el a Mi Hazánk is.
Az sem véletlen, hogy a lengyel választásból az LMP társelnöke, Ungár Péter, mint ahogy azt megírta a közösségi médiában – azonkívül, hogy kifejezetten antipatikusnak találja Donald Tusk EU-status quo politikáját – érdekes konklúzióra jutott. „Ami pedig azokat illeti, akik most a relatív siker miatt dicsérik a lengyel ellenzéket és a saját pártjukra nézve következtetéseket vonnak le, jelezném, hogy azt is le lehet vonni, hogy
a lengyel ellenzék nem indult teljes összefogásban és jobb intellektuális teljesítményt nyújtott, mint a magyar tavaly”
– fogalmazott. Azt persze kihagyta az elemzéséből, hogy a lengyeleknél egyéni jelöltekre nem szavaznak, nálunk viszont igen, s ha a magyar ellenzéki jelöltek külön indultak volna, akkor talán egyetlen egyéni mandátumot sem szereztek volna, vagy legfeljebb párat.
Abban viszont tökéletesen igaza van Ungárnak, hogy a lengyel ellenzékiek intellektuálisan főlé nőttek a hazaiaknak, bár ez nem számít túl nagy dicséretnek, ismerve a magyar balliberálisok teljesítményét.
Nyitókép: Mandiner archív