Így támadta korábban a Telex újságírója a Nobel-díjas Krausz Ferencet

2023. október 04. 16:52

Joób Sándor 2019-ben még élesen bírálta a kormány döntését egy tudományos támogatás kapcsán.

2023. október 04. 16:52
KRAUSZ Ferenc

Joób Sándor, a Telex  újságírója 2019-ben még azt kérte számon Palkovics Lászlón, hogy miért a most Nobel-díjat kapott Krausz Ferencet nevezte ki egy fontos pozícióra. Ezzel kapcsolatban írt Deák Dániel is egy Facebook-bejegyzést. „Jellemző: a dollármédia 2019-ben azért támadta a magyar kormányt, mert 20 milliárddal támogatta a tegnap Nobel-díjat kapó Krausz Ferenc csapatát!”

A hír alapja az volt, hogy 2019-ben lemondott a magyar kutatásfejlesztés ékkövének számító szegedi lézerközpont nemzetközi boardjának három nagy tekintélyű tagja, azt követően, hogy szerintük a magyar kormány a tudományos életet megkerülve politikai döntést hozott egy 20 milliárdos projektről.

Joób Sándor ezzel kapcsolatban kérdezte Palkovics Lászlót. „A tiltakozók másik kifogása, hogy ön egyetlen embert nevezett ki az intézet átvilágítására. Miért?” – tette fel a kérdést a mostani Telex újságírója Palkovics Lászlónak, aki kapásból rávilágított arra, hogy a kérdés téves feltételezésből indul ki. „De összességében az átvilágításban résztvevők száma nem egy, hanem több mint egy tucat” – árulta el.

„De ön az átvilágítással épp azt a Krausz Ferencet bízta meg,

aki ezt a bizonyos 20 milliárdos molekulárisujjlenyomat-projektet javasolta.

Ez teljesen hétköznapi logikával nézve is összeférhetetlen, és ezt kifogásolják a most távozott tanácsadó testületi tagok is” – közölte az újságíró. „Lehet, hogy magának és a fizikusok egy részének az, de nekem nem. Olyan tanácsadó cégeket és szakértőket kellett felkérni erre, akik a megfelelő mélységben értenek ehhez a specifikus attoszekundumos lézerterülethez.

Krausz Ferenc ilyen, rajta kívül kevesen vannak, akik ilyen magas szinten ismerik ezt a területet”

– válaszolta Palkovics.

„De miért ő az egyedüli átvilágító?” – kérdezte továbbra is Joób, mintha a korábbi kérdésre adott válasz nem is foglalkoztatná.

Krausz úr mellett másokat is fel fogok kérni az átvilágítást végző tudományos bizottságba.

Fel fogom kérni Gérard Mourou-t, Tajima Toshikit, a TAE Technologies tudományos igazgatóját, akivel nemrég írtunk alá egy megállapodást, Roland Sauerbrey urat, a német Helmholtz Zentrum (HZDR) szakemberét, és fel fogom kérni Mezei Ferenc részecskefizikust is. Ebben a magyar kormányé mint fenntartóé a felelősség, és teljesen legitim dolog, hogy kérünk véleményeket az intézet jelenlegi helyzetéről” – árulta el Palkovics László.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chekke-Faint
2023. október 06. 16:24
A 444-n is kitört a demokratikus zsidó irigység
kekszalagosautistamarki
2023. október 06. 16:13
Balliberális okfejtés 2019ből : "Az infravörös spektroszkópiát hosszú évtizedek óta használják bizonyos (jól behatárolt) célokra, de anyagszerkezeti tanulmányaik legelején az összes vegyész- és fizikus hallgató megtanulja, hogy a technika elsősorban (és kizárólag) bizonyos kémiai kötések vizsgálatára alkalmas, nagyobb struktúrák komplex elemzésére NEM. Pláne nem vizes közegben. Ez a "molekuláris ujjlenyomat" ebben a formájában egy bullshit. Ez a projekt arról szól, hogy hogyan lehet húszmilliárdot elkutatni. És közben a haveri cégeket (esetünkben a szegedi egyetemet, aminek nagy szégyenemre fidezses rektora van) néhány milliárdocskával kistafírozni, amiket aztán a fideszes rektor a saját pártpolitikai preferenciái alapján továbboszt a meghízható jóelvtársaknak." HVG per kkv/20191009_palkovics_eliszeged_lezerkozpont_verplazma
Zolotarjov
2023. október 06. 14:15
Ekkora pofáraesést..:)
P.Béla
2023. október 05. 05:46
"Ez D-dúr és e-moll Attól, hogy az atomokat attoszekundumos fényimpulzusokkal jól át tudja világítani, kinevezése a Szegedi Lézerközpont átvilágítására még simán lehetett összeférhetetlen egyéb tevékenységeivel. " Nem árt, ha valaki átlátja a tevékenységét is az átvilágítandó intézetnek. Egyébként a világszínvonalú tevékenységhez nem értő laikusok csak leltárt tudnának készíteni és bambán elhinni vagy sem, amit tevékenységükről az intézet munkatársai az átvilágítónak prezentálnak. Abból meg nem lehet megalapozott következtetést levonni, majd vállalható döntést hozni. Láttunk korábban olyanra is számtalan példát, de azok csak trükkök százaira voltak alkalmasak, vállalhatatlan döntések alátámasztására, indoklására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!