Orbán Viktor: ha Brüsszel segítségére várnánk, akkor nyakig állnánk a vízben (Videó)
A miniszterelnököt az uniós árvízi segítségnyújtásról kérdezték a csütörtöki árvízinfón.
Déltől kormányinfó.
Közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést a kormányfő. A posztban a miniszterelnök felhívta rá a figyelmet, hogy hamarosan fontos bejelentés jöhet.
Nyitókép: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala
A miniszterelnököt az uniós árvízi segítségnyújtásról kérdezték a csütörtöki árvízinfón.
Az MCC kuratóriumának elnöke a szervezet tanévnyitó ünnepségén elmondta, nem arra használják az erőforrásaikat és a tehetségüket, hogy még több globalista gondolkodású embert adjunk a világnak.
Greg Simons nem kertelt Orbán Viktor békekezdeményezése kapcsán.
„Budapest nem csupán az általunk már ismert klisé összessége” – olvasható az Il Giornale hasábjain.
A Gazeta Wyborcza cikke szerint komoly nyomás nehezedett a Scholz-kormányra.
Schaller-Baross Ernő arra hívta fel a figyelmet felszólalásában, hogy „a magyar posztkommunista vörös arisztrokrácia képviselői az orosz kártyát lóbálják”.
Szoboszlai és a Liverpool milánói győzelme után a másik magyaros BL-csapat, a Lipcse Madridban lépett pályára. Mandiner-beszámoló a két magyar válogatott labdarúgó meccséről, amelyet Magyarországon nem láthattak a tévénézők...
A miniszterelnököt az uniós árvízi segítségnyújtásról kérdezték a csütörtöki árvízinfón.