MSZP: Az együttes ellenzék meg tudja verni a Fideszt

2023. szeptember 19. 11:38

Komjáthi Imre szerint bárhova mennek vidéken, az emberek mindenhol együttműködést várnak.

2023. szeptember 19. 11:38

Komjáthi Imre volt az ATV Start című műsorának vendége. Az MSZP társelnöke a műsorban először a minimálbér témájában osztotta meg gondolatait. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az MSZP adómentessé tenné a minimálbért. Erre a felvetésre a műsorvezető rámutatott, hogy az ilyen ötletek megvalósításához először nem árt választásokat nyerni. Így jutottak el végül az együttes ellenzék közös indulásának témájához. 

„Nem tartja túlzottan optimistának az MSZP által közzétett azon nyilatkozatot, ami azt mondja hogy az együttes ellenzék megtudja verni a Fideszt?” – tette fel a kérdést a műsorvezető, hangsúlyozva hogy a jelenlegi számok nem ezt mutatják.

Komjáthi erre reagálva elmondta: „Sok helyre eljutunk vidéken és mindenhol az jön velünk szembe, hogy együttműködést akarnak a választóink. 

Az ellenzéki szavazók együttműködés pártiak. 

„Készültek erre számítások is, hogyha egységesen, együtt indulna az ellenzék, akkor akár négy mandátummal többet szerezhetne mintha külön indulnánk el” – bizonygatta állítását az MSZP-s politikus. Komjáthi a témánál maradva hozzátette: „értem, hogy néhány ellenzéki pártnak az a szándéka, hogy legyen egyfajta megmérettetés az EP-képviselők tekintetében”. Ugyanakkor a szocialisták társelnöke szerint ezeket az ügyeket vitákon kell rendezni inkább. Példaként említette, hogy a DK nem támogatja a minimálbér adómentességét, az MSZP viszont igen. „Mi meg azt mondjuk, hogy a legkevesebbet keresők kenyeréből már nem lehet letörni” – jelentette ki Komjáthi Imre.

Nyitókép forrása: Szeged TV, képernyőfotó

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. szeptember 20. 10:54
TE KOMJÁTHI! ÁTLÁTSZÓAK vagytok, nem kicsit, nagyon! CSAK azon pártok kardoskodnak az ÖSSZEFOGÁS mellett, akik a KÜSZÖB ALATT vergődnek ! EGYEDÜL nem megy, még az 5 % -t sem megugrani! NAHÁT, nahát, és hm....?
hatvanas
2023. szeptember 20. 08:47
S ha mégsem, akkor legalább bent tartja a parlamentben az MSZP-t. Ez win-win játszma.
tetx
2023. szeptember 19. 19:26
szerintem is, úgyhogy hajrá csináljátok! :D :D vajon miért mondhat ilyet a 2 százalékos maszop? csak nem aggódik, hogy mehet vissza az egész agyhalott bagázs vissza a balettbe? :D
Osztap_Bender
2023. szeptember 19. 17:15
Az együttes ellenzék meg tudja verni a Fideszt Mint Sipos János sportriporter mondotta egykoron, kerékpárverseny közvetítése közben: talán az alagútban, pumpával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!