„A magyaroknak uralkodóik sorában alig volt királynőjük. Bár nem Mária Terézia volt az egyetlen, mégis, ha női magyar uralkodót akarunk mondani, ő jut eszünkbe. Nagy uralkodó volt. S hogy nekünk, magyarok, ez jó volt-e? Az érmének két oldala van.
Egyfelől ott van a mádéfalvi veszedelem, a székelyek legyilkolása. Amelyre persze lehet azt mondani, hogy csak egy tisztviselő túlkapása volt. Csakhogy miféle adminisztráció volt az, amelyben ez beleférni látszott? Ott van a sötét oldalon a protestánsok üldözése, a külföldi tanulás, a peregrináció eltiltása, s az, hogy Debrecenbe, a kálvinista Rómába katolikus főbírót tesznek. Csak ne felejtsük: a királynő uralkodása elején a magyar parasztság nagy többsége még a kálvini hitvallás követője. A magyar szinte egyenlő a reformátussal. De nemcsak Mária Terézia támogatja a katolicizmus erőteljesebb terjesztését, hanem főuraink és kisebb birtokosaink is, azzal, hogy magyar parasztjaikat sokszor választás elé állítják: vagy a vallásukat hagyják el, vagy a lakóhelyüket.