Kimondta az Alkotmánybíróság: lehet kritizálni a genderideológiát

2023. szeptember 28. 17:49

A testület leszögezte, hogy a kifogásolt közlés nem tényállítást, hanem értékítéletet tartalmazott.

2023. szeptember 28. 17:49

A Labrisz Egyesület minden jogi fórumon beperelte a Magyar Nemzetet, mert a lap kritizálta a Meseország mindenkié című mesekönyvet. Az Alkotmánybíróság(AB) elutasította az alkotmányjogi panaszt, határozata szerint valamennyi eszme szabadon bírálható – közölte csütörtökön az MTI-vel az Alapjogokért Központ. A Labrisz azt hitte, idehaza nem szabad bírálni a genderideológiát – tévedtek, ez nem az az ország – áll a szervezet közleményében

Az ügy előzménye, hogy az Alkotmánybíróság szerdai határozatában elutasította a Labrisz Egyesület alkotmányjogi panaszát, amely a Kúria korábbi – személyiségi jog megsértése tárgyában hozott – ítéletének megsemmisítését kérte.
Az Alapjogokért Központ az írja: 

„Magyarországon még nincs rajtunk szájzár, szemben a PC-diktatúrát gyakorló Nyugattal igenis lehet kritizálni vagy bírálni a Nyugaton már államvallássá merevedett genderideológiát és az azt terjesztő egyházat, a Soros-szervezeteket.”

Valamennyi eszme szabadon bírálható

Kiemelték: az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a jóhírnév védelme milyen viszonyban áll egymással. Az AB leszögezte, hogy a kifogásolt közlés nem tényállítást, hanem értékítéletet tartalmazott, határozatában rámutatott,

„különbséget kell tenni az eszméket, szellemi termékeket, illetve a személyeket érő bírálat, kritika között, ugyanis valamennyi eszme szabadon bírálható” 

– közölték.
Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint az eset arra utal, hogy szükség van a Magyarországot, a magyar önazonosságot védő, kulturális szuverenitás- és önazonosság-védelem megalkotására. Azt kell elkerülnünk, hogy mint a nyugatiaknak, nekünk is a divat mondja meg, hogy kik vagyunk – szögezik le.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lájkbajnok
2023. szeptember 28. 21:15
„határozata szerint valamennyi eszme szabadon bírálható” Az jó, akkor a csuhásokat neg a papi pedofíliát is lehet bírálni.
drrc
2023. szeptember 28. 20:17
Mégis mire számítottak a senkiháziak?
Csopak
2023. szeptember 28. 20:16
Helyes!
nagymester-b-2
2023. szeptember 28. 19:49
És az eredménynek számít hogy lehet kritizálni valamit? Ez a minimum volt valamikor európában....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!