Óriási bajba került Robert Fico: elveszítette többségét a törvényhozásban – azonnali lemondását követeli az ellenzék
Nem tettek jót a pénteki tömegtüntetések Szlovákia politikai stabilitásának.
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció hét végi rendezvényén Nyíregyházán. A politikai szezon kezdetén a párt elnöke egyre tudatosabban vállalja vezető szerepét az ellenzéken belül, ráadásul elővette korábbi ellenlábasa, Botka László szövegét, miszerint „Fizessenek a gazdagok!”. „Azt kell mondani, hogy újraosztjuk a közös jövedelmet, a közös vagyont” – fogalmazott a DK pénteki évadnyitó eseményén, hozzátéve, „közös lesz a haza, közös lesz a döntés, mert nem lehet keveseké az ország”.
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook-oldala