Felmérés: átvette a vezetést a soviniszta AUR Romániában

2023. szeptember 05. 10:32

Egy elemző szerint ez nem feltétlenül rossz hír, mert együttműködésre ösztönözheti a többi pártot.

2023. szeptember 05. 10:32
null

Az INSOMAR közvéleménykutató cég felmérése szerint átvette a vezetést a romániai pártok versenyében a négy évvel ezelőtti úzvölgyi zavargásokért is felelős soviniszta román formáció, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), számol be a Maszol.ro.

Más kérdés azonban, hogy egy másik kutatás alapján a jelenleg is kormányzó szociáldemokrata párt (PSD) vezet magabiztos előnnyel, ( 32 százalék) míg az AUR csak a második helyen áll a szintén jobboldali PNL-lel holtversenyben ( 19-19 százalék).

A George Simion vezette szélsőséges párt előnyét jelző felmérés szerint azonban a PNL csak 15, a PSD csak 25 százalékon áll, míg az AUR egyedül vezet 27 százalékkal.

A Momentum román szövetségese, a Mentsétek meg Romániát (USR) egyértelműen kiszorult a top 3-ból, és 12 százalékkal csak a negyedik, míg a (Romániai Magyar Demokraták Szövetsége) RMDSZ stabilan öt százalékon áll.

George Jiglău politikai elemző az Adevărulnak azt mondta, nem feltétlenül rossz hír az AUR emelkedése, mivel ez arra kényszeríti a többi pártot, hogy működjenek együtt a George Simion vezette formáció elszigetelése érdekében. a PNL gyengélkedésével kapcsolatban a politológus a párt kommunikációs és identitásbeli gondjait emelte ki. „Nem igazán tudják, hol állnak ideológiailag” – mondta Jiglău. 

Nyitókép: George Simion Facebook-oldala

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lájkbajnok
2023. szeptember 05. 15:07
Ez a román Fidesz?
letsgobrandon-2
2023. szeptember 05. 14:54
vicces ahogy az európai moslékok örülnek a román sovinisztáknak
Ugandai Bubu
2023. szeptember 05. 13:34
Ilyen ez a nacionalista popszakma, szeressétek, majd indulnak jövőre a figyeszkével közös pártcsaládban :D A kép itthon is készülhetett volna, csak a zászló színe más.
nemecsekerno_007
2023. szeptember 05. 13:29
Olyan román Zselé feje van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!