Egészen 2106-ig fogják keresni az eltűnt MSZP-s politikust

2023. szeptember 15. 08:09

A 2016-ban eltűnt Sápi Attilát.

2023. szeptember 15. 08:09

Évente húszezernél is több körözést adnak ki hazánkban eltűnés miatt, naponta több mint kétezer embert keresnek. Az eltűntek többsége 18 év alatti, kiskorú. A jelenlegi hatályos körözési törvény alapján, bár ha 90 napon belül nem sikerül a keresett személy nyomára akadni, akkor eltűntnek nyilvánítják, azonban ezzel még nem ér véget az eljárás – ismertette a Magyar Nemzet.

A jogszabály szerint ugyanis ha a körözést az illetékes hatóság nem vonja vissza, akkor 

90 évig kell a nyilvántartásban tartani. 

Tehát 90 nap után ugyanúgy folytatódik a körözési eljárás, amelyet rendszeresen felülvizsgálnak és a rendelkezésre álló esetleges új adatok vagy információk alapján. Így például a 2016-ban eltűnt MSZP-s politikust, Sápi Attilát is keresni fogják egészen 2106-ig, hacsak addig élve vagy holtan elő nem kerül.

A legrégebb óta keresett személy az 1934-es születésű Kovács József, akit a püspökladányi rendőrök 1994 óta keresnek. A hatóságok körözési oldala szerint szeptember 14-én 

2278 eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyt keres a rendőrség.

Sápi Attila, a szocialisták zuglói önkormányzati képviselője 2016. január 5-én tűnt el, amikor az újpalotai bérleményéből lement cigarettáért, majd többet nem látták őt. Annyit lehet tudni, hogy eltűnése előtt feltehetőleg megverték, ám az elmúlt hét évben semmilyen új információ derült ki az ügyről. Az biztos, hogy 2106. január ötödikéig körözni fogják.

***

Nyitókép: Sápi Attila, az MSZP zuglói önkormányzati képviselője (Fotó: MSZP)

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marslakii
2023. szeptember 15. 09:13
Karácsony: „Ha visszamegyek Zuglóba, akkor ott engem elásnak” Így Sápi Attila eltűnése kapcsán jutott eszembe ez a mondat. Lehet, nem képletesen értette a magasésvékony? Vajon mit jelent a "két perc után nem fogja tudni, hol van"? Csak kérdezem... „a Horváth Csaba nehéz falat, ő egy szikla, ebben a konstrukcióban jobb mint a Tüttő Kata, vagy bárki. (…) Igazából ott a helyi szocikon való kontrollt csak egy MSZP-s politikus tudja jelenleg megcsinálni. Ez a helyzet. Ennek az alternatívája, hogy egy egyébként sokkal jobb renoméjú, mondjuk, kirúgott iskolaigazgató, akit a szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. A Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni. https://www.atv.hu/belfold/20190926/karacsony-ha-visszamegyek-zugloba-akkor-ott-engem-elasnak
Szuperszig
2023. szeptember 15. 08:48
Keresik, csak nem akarják megtalálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!