Dobrev felrobbantotta a demagógiabombát

2023. szeptember 28. 12:00

Ők már bizonyítottak: a javainkat akarják, semmi mást.

2023. szeptember 28. 12:00
DOBREV Klára
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„A Gyurcsány-párt árnyékkormányának a vezetője a Népszavában vázolta fel, hogy mit is szeretne a pártja. Hét vázlatpontban foglalta össze a nagy tervet. Természetesen semmi konkrétum, csak lózungok és a megszokott baloldali hanta, ahogy azt már megszokhattuk.

»A magyar kormány politikáját a nagy multik és az magyar gazdagok érdekei határozzák meg. Ugyanakkor a pedagógus-szakszervezet vezetőjét vagy az orvoskamara vezetőjét miniszterelnöksége során egyetlen alkalommal sem hallgatta meg a kormányfő. Ilyen Magyarországot akarunk? […] Nekünk, európai szociáldemokratáknak más ajánlatunk van Magyarország számára! Azt ajánljuk, hogy vegyük vissza saját államunkat. Az emberek államát kell létrehozni, amely vigyáz ránk, amely nem engedi, hogy az üzleti, politikai hatalmasok fontosabbak legyenek nálunk. Az emberek állama az emberek megbecsülésének állama. A megbecsülés nem az ember származásának, iskolai végzettségének, munkahelyi beosztásának szól, hanem minden egyes embernek önmagáért jár. Mert minden ember ugyanannyit ér, korától, szakmájától, lakó- vagy munkahelyétől, hitétől, vallásától függetlenül. […]«

Dobrev a biztonság kedvéért elhatárolódott a populizmustól.

»Az újsütetű mérgező populisták, mint Trump, a Brexit-párt vezetői, Le Pen vagy Orbán erre a csalódásra válaszul azt hirdetik, hogy csak az ő zsebükben van a bölcsek köve.«

A gond csupán az, hogy ha lenne olyan, hogy Populizmus Egyetem, akkor ez a teljes szöveg egész biztosan bekerülne az alapító okiratába, és kötelező tananyagként oktatnák a diákoknak a demagógia szakirányon.

A véleménycikk végén az ígérte (azt nagyon tud), hogy az árnyékkormány szakpolitikákra lebontva, részletesen fogja bemutatni, mivel és hogyan készül egy igazságos és sikeres Magyarország felépítésére.

Érdeklődéssel várjuk, bár túl sok jóra ne számítson senki, ők már bizonyítottak: a javainkat akarják, semmi mást.”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Dobrev Klára

Népszava

Idézőjel

Demokratizáljuk a demokráciát.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ákos70
2023. október 01. 16:08
A kutyámat sem érdekli, hogy te meg a hugyos mit akartok...De ha így folytatjátok meg lesz a negyedik 2/3-is, uh ha jót akartok elhúztok a fenébe és nem mérgezitek a hangulatot és papás-mamás helyett otthon a villában játsszátok az árnyék-kormányzósdit. Az is agyatlan aki lát bennetek bármi rációt és rátok szavaz.
Palatin
2023. szeptember 30. 14:34
Gyurcsány és Dobrev esténként egymás nyakába borulva, az üres pálinkás üvegek között, ezt dudorásszák: Mi nyugatos Magyarországot akarunk, Ezért ott minden tököt megvakarunk, Riszáljuk Verhofstadtnak buján farunk, Ha így folytatjuk lesz egy szép nyarunk. Magyarok érdekeire nagy ívban szarunk, Tudjuk, voksaikban soha nem bízhatunk, Brüsszelben ezért sündörgünk, kavarunk, Ott lesz majd Daniel, kire rácuppanunk.
omega
2023. szeptember 29. 12:52
Hát, ő lehet, hogy nem mondott konkrétumot, de a Dobrevné mondott. Azt mondta, újra akarják osztani az ország vagyonát. Ez kinek nem egyértelmű?
TOM66
2023. szeptember 29. 12:18
"Nekünk, európai szociáldemokratáknak " Mindíg talál a jó komcsi magának egy másik állarcot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!