A politikai megosztottság a demokrácia következménye

Az ország két részre szakadt, erősen megosztott, és ez rossz – harminc éve ez mindenki egyik kedvenc politikai szlogenje. Él bennünk a vágy, hogy felszámoljuk a megosztottságot, mert tartunk tőle. A minap egy Amerikáról szóló beszélgetésen vettem részt, ahol arról faggattak, hogy vajon polgárháború szélén áll-e az Egyesült Államok. Azaz a politikai-ideológiai megosztottság problémáját máshol is érzékeljük. De vajon tényleg annyira probléma-e, hogy politikailag megosztottak vagyunk, tehát erősen mást gondolunk a világról, és ez tükröződik a politikai életben?

Nos, azt kell mondjam, hogy a politikai megosztottság a demokrácia velejárója. Persze jó kérdés, hogy a demokrácia a politikai megosztottság következménye, vagy a politikai megosztottság a demokrácia következménye, de talán mindkettőben van igazság. Persze politikai megosztottság a modern demokráciák előtt is létezett érdekek és értékek mentén, de a modern demokrácia csaknem minden ilyen érdeknek-ideológiának politikai képviseletet kínál.

A demokrácia egyúttal élteti is a megosztottságot, hiszen lényegéhez tartozik a politikai verseny az álláspontok között – ennek „ünnepe” a választás. A tömeg­demokrácia pedig az előző hetven év tapasztalata szerint bizony még mélyíti is az ideológiai megosztottságot. Vagy épp korábban nem biztos hogy létező pozíciókat artikulál, azaz felülről hoz létre addig nem létező politikai tömböket – van egy gyanúm, hogy ilyen volt a munkásosztály. A politikai, demokratikus verseny sajátossága pedig, hogy folyamatosan éleződik.