A Momentum a legőszintébb új „szocdem” párt

2023. szeptember 26. 09:26

A Szikrával és a DK-val ellentétben legalább tudják, hogy semmi közük a szociáldemokráciához.

2023. szeptember 26. 09:26
null
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor
Mérce

„Itt az ősz, és az ellenzéki politikai pártok, csoportosulások és dacszövetségek a szokásos amnéziába süllyedtek: azaz úgy kezdtek el kampányolni az önkormányzati választásokra, mintha 2022-ben semmi jelentős nem történt volna, például nem érte volna őket megsemmisítő vereség.

Látszólag ott folytatják, mint a 2018-as kétharmad után 2019-ben, vagy 2014 őszén a 2014 tavaszi nagy bukta után. Ennek a körkörös folyamatnak az állapotváltozása csak abban érhető tetten, hogy ismét elindult egyes ellenzéki csoportok átcímkézése, új jelszóválasztása.

Márki-Zay Péter 2022-es, sikertelen kampányából sok ellenzéki párt szemmel láthatóan azt a következtetést vonta le, hogy a nyíltan jobboldali antiorbánizmus nem népszerű, a sima antiorbánizmus pedig önmagában nem elég, ezért immár baloldaliak szeretnének lenni.

Az ellenzéki térfélen a legélesebb fordulatot Gyurcsány Ferenc és a DK hajtotta végre. Noha a párt hat éve még hevesen támadta Botka László »Fizessenek a gazdagok« nevű kampányát és a mögötte álló elképzeléseket, 2021-22-ben már több adót szedett volna be, mostanra pedig lényegében meghirdette Botka elképzeléseit. Példa minderre Gyurcsány szeptember 14-én, a HVG-nek adott interjújában megosztott álláspontja:

»Sok munka [meggyőzni a szavazókat – a szerk.], mert feltorlódtak a gondok. A legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett, döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt.«”

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzaboGeza
2023. szeptember 27. 03:54
Meg Magyarországhoz!!!
Hangillat
2023. szeptember 26. 13:05
A 'bal' ultraliberális csusszanást jelent minden oldalra, magasba, mélybe - a zöldek így farkasevő Piroskák, háborúpártiak, a szocdem szintúgy, plusz szocdemens, szocdemagóg.
hátakkor
2023. szeptember 26. 11:40
SzDSz v4.1
robertdenyiro
2023. szeptember 26. 11:38
Leszarjuk. Ballibtálib belügy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!