A Blaha Lujza téri WC-ben találták meg a számításaikat a helyi prostituáltak

2023. szeptember 04. 15:42

Az illemhellyel tavaly decemberben szelfizett Karácsony Gergely.

2023. szeptember 04. 15:42

Meglehetősen érdekes jelenetet látott az Origo egyik olvasója. Az illető azt állítja, hogy Blaha Lujza téri WC-be hordják kuncsaftjaikat a prostituáltak. Az olvasó szerint vasárnap fényes nappal sétált el előtte egy „lengén öltözött, furcsa járású” nő és egy férfi. A pár határozott léptekkel ment be a mára elhíresült Blaha Lujza téri WC-be.

Ezt is ajánljuk a témában

Azt követően, hogy a férfi előre engedte a nőt, belépett a WC-be, és megpróbálta az ajtót becsukni. Azonban ezen kísérlet nem járt sikerrel. A lap megjegyezte, hogy

az ajtó félig nyitva áll még hétfőn is, a bejárat felett pedig egy drót lóg, amelyben minden bizonnyal áram fut.

„Teljesen szürreális volt az egész. Nem akarok álszent lenni, hiszen pontosan tudjuk, hogy prostituáltak vannak, a szolgáltatásaikat igénybe szokták venni, no, de a belváros közepén, vasárnap délután fényes nappal, egy WC-ben, ahová gyerekek is járnak?” – tette fel a kérdést a lap olvasója.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax-2
2023. szeptember 05. 17:43
......Budiban dugni.......hmmmm!!! Nem valami szivdöglesztő reklám.....nem félnek a kúrvák attól hogy a páciensre RÁJÖN A HIGFOSÁS(???)....A HATALMASNAGY GYÖNYÖRŰSÉGBŰL kifojjjólagossan....ugyi...
cutcopy
2023. szeptember 05. 17:14
Geli a halálbudijai mellé életadó budikkal is próbálkozik..
Kozmosz
2023. szeptember 05. 04:26
Lógó drótban nem fut áram. Legfeljebb feszültség alatt van.
Martell 2
2023. szeptember 04. 23:54
Ez azért elég igénytelen dolog, egy nyilvános wc-ben szexelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!