Mindegy, a puritán kormányzás látszatát meg kell őrizni, bár egyre nehezebb olyan körülmények között, amikor az ország harmada közvetlenül – vagy közvetve, de a haszonhúzás szempontjából így is egyre nyilvánvalóbb módon – a miniszterelnök és szűk udvartartása nevén van.
A romantikáját már csak a legelvakultabb párthívek szemében őrző jelenetnek az hivatalos, pártszerű indoklása, hogy a kommunista métely meg a posztkommunista sodródás évtizedei után meg kell erősíteni a nemzeti tőkét (nyilván azért, hogy maga az ország is erősebb legyen – mert ha nem; ha önmagában a tőke gyarapítása a cél, akkor ez nem egy ország, hanem a Família Kft.). De előbb-utóbb csak fel kell tenni a kérdést: tényleg attól lesz erősebb a nemzet, ha bizonyos emberek – akiknek mindössze annyi a történelmi szerepük, hogy ezt az egyre unalmasabb színjátékot játszva elbábozzák, mintha nem arról szólna a történet, hogy a politikába üres zsebbel érkező Orbánék a családfő kormányzása alatt európai uralkodócsaládokat megszégyenítő vagyont harácsoltak össze – a túlárazott állami beruházások extraprofitjának egy kicsiny töredékéből körbedorbézolhatják a világot?
Nem lenne ennek a pénznek sokkal jobb helye, az ország ereje szempontjából is, a pedagógusok, a kórházi nővérek, a beteg hozzátartozójukat ápoló családtagok vagy – járassuk csúcsra a demagógiát mi is – egyszerűen az adófizetők zsebében?”