A falakon kívül durva a világ. Aki az utcán kedves volt, most elfordul. Nem köszönnek rám, mint régen. Rossz ez. Változott a világ. Durvák az emberek.
Talán félnek. Sok a baj. Háború. Infláció. Máskor beszólnak. Olyankor mosolygok, és megyek tovább. Szörnyű! És én ebben a világban még sokkal rosszabbul érzem magam.”
Arra a kérdésre, hogy telik a napja, így felelt: „Üresek a napok. Sétálok Bercivel, híreket olvasok, teniszt nézek, és csak úgy nézek magam elé. Nincs semmi. Telik egyik nap a másik után.” Mint mondta, megunta korábbi hobbiját, a festést, leszerelte a bokszzsákot, és már kertje sincs, mivel elköltözött. Kulka János elárulta, nem szokott dühös lenni. „Stroke-os voltam. Már megnyugodtam. Azt mantrázom:
megérdemeltem” – fogalmazott, de arra a kérdésre, hogy mi bűne volt, úgy válaszolt: „Semmi”.
„Kedves voltam, és talán jó színész is. Viszont félelmem, szorongásom volt. A szöveg elfelejtésétől görcsösen rettegtem” – mondta. A színész arról is beszélt, mire a legbüszkébb: „Hogy talán jó színész voltam. Hogy szépen énekeltem. Hogy gyerekként, nyolcévesen, már ott voltam a III. Richárdban a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásán. De ha elfelejtettek, az se baj. Elfogadom. Nyugodt vagyok.”