Nagyon szerettem. Nagy kegy, hogy körülvehettük őt. Csodásan ápolták. Az ápolónő ellátta, mi, a barátai mellette voltunk az utolsó percig. Akkor is, amikor az utolsó időben szinte állandóan csak aludt. Hányszor vittem az ebédet…”
Kulkát elmondása szerint kevesen látogatják, volt kollégái, barátai szerinte megfelejtkeztek róla. „Elkoptak. Elfelejtettek. Ahogy én elfelejtettem a betegség miatt az angolt, a franciát, a verseket, a címeket, mindent. Ők engem. Azok, akiknek régen segítettem, akiket támogattam, ahol jótékonyságból fölléptem, mind elfelejtettek. Számukra nem vagyok. Szégyellem magam… Kováts Adél néha fölhív. Olyankor örülök. Csákányi Eszter, ő rendszeresen. Vele sokat beszélgetek. Tájékozott, okos, hisztis, szomorú, vicces, nagyon jó ember, igazi barát!
A falakon kívül durva a világ. Aki az utcán kedves volt, most elfordul. Nem köszönnek rám, mint régen. Rossz ez. Változott a világ. Durvák az emberek.