Ez nem lázadás; ez ‘68 hazugsága újratöltve!

2023. augusztus 17. 07:20

Miután a szüleik dagadtra híztak az Orbán kormányok által újraiparosított országban, hirtelen öntudatos demokratákká váltak.

2023. augusztus 17. 07:20
Kötter Tamás
Kötter Tamás
Facebook

„A minden bokorban fasisztát látó balos portál most a tárgyilagosság mögé rejtett kéjjel tudósít a politikai ellenfelük – igen ellenfelük, mert valójában a teljes baloldali média az ellenzék helyett politizál- elleni aljas, lealacsonyító hergelésről. Ami az előadót, illetve a hullámot, amire a felsőközéposztálybeli közönségét kiszolgálva ráül, illeti: továbbra is fenntartom abbéli véleményem, hogy a budai hegyekben »bujkáló« ellenállók és a gyerekeik sem tesznek mást, mint a jólétbe belehülyült nyugati társaik (lásd a német önsorsrontó zöldszavazókat), jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak. 

Ezt is ajánljuk a témában

Miután a szüleik dagadtra híztak az Orbán kormányok által újraiparosított országban, család-,munkabarát kormányzása alatt; élvezik az alacsony SZJA stb. előnyeit hirtelen öntudatos demokratákká váltak, miközben azt sem tudnák megmondani, hogy mi Magyarország államformája. Lázadnak, illetve azt hiszik, hogy lázadnak, miközben a legkonformistább módon kiszolgálják a globalista uralkodó trendet; amely szellemi, lelki »terror ideológiaként« terpeszkedik az egyén és közösség vélemény-, szólásszabadsága felett; amely kizár minden vitát; elhallgat vagy egyenesen megsemmisít minden ellenvéleményt. Ez nem lázadás! Ez ‘68 hazugsága újratöltve!”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nerrioter
2023. augusztus 17. 22:08
Kedves Kötter Úr! Na most ha demokrácia van, akkor miért baj, hogy demokratákká váltak? Azt írja - 'hirtelen öntudatos demokratákká váltak'. Vagy már az is baj, ha egy demokráciában demokraták vannak? Vagy akkor ez nem demokrácia? Nincs itt tudathasadás valahol? Mik tanácsol, mik legyenek? Gondolom, rendes, dolgozó-kussoló jobbágyok. Ja, és kik is híztak igazán dagadtra? https://www.direkt36.hu/vadonatuj-porsche-kulonleges-ferrari-es-milliardos-uzletek-mutatjak-a-matolcsy-kor-felemelkedeset/
Klebermann
2023. augusztus 17. 20:39
Te mi a faszról beszélsz, mocskos Fideszes geci? Milyen fejlődés, milyen jólét? Neked lehet fizetnek, de már a létezésed is hazaárulás azoknak, akiket megnyomorít ez a patkány banda. Mész te a faszomba, mocskos ruszkiszopó komcsibaszadék.
benedek77
2023. augusztus 17. 15:06
Kötter egy csicska. Tolvaj, és hazaáruló. Pont mint a gazdái. Amikor eljön az idő eképpen kell majd bánni vele is.
Bodzay
2023. augusztus 17. 14:26
A neomarxista labormunka kiterjesztése zajlik, naná, hogy a balos, destruktív politikától tolva. A demográfiai rétegszerkezet olyan, hogy sokan vannak, akik nem látják, hogy a konzervatív (igen) polgári demokrácia nyújt a számukra is, lehetőségeikhez képest elfogadható körülményeket. A posztmodern kor legmeghatározóbb közéleti jelensége a megvezethetőség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!