Döbbenetes felvétel: sürgősségi hordággyal zúzta be a mentőautó szélvédőjét egy mentős Tatabányán

2023. augusztus 21. 14:28

Győrfi Pál is nyilatkozott az ügyben.

2023. augusztus 21. 14:28

„Egy korábban balesetet szenvedő, összetört állapotában ideiglenesen a mentőállomás udvarán tárolt mentőautóban okozott további kárt egy fiatal mentős, miközben ketten buzdították” – írta meg a Blikk hétfőn. A lap értesülései szerint „a tatabányai mentőállomáson történt az eset”.

 

Győrfi Pál: Sajnos, nem egy megrendezett filmfelvételről volt szó

Mint a portál által megosztott felvételeken látható: a mentős szándékosan rongálta meg a mentőállomás udvarán tárolt mentőautót, annak szévédőjét például a sürgősségi hordággyal, többszöri próbálkozás keretében zúzta be.

Az eset kapcsán Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője a Blikknek nyilatkozva megerősítette, hogy

sajnos, nem egy megrendezett filmfelvételről volt szó.”

Eljárás indult, meg kell téríteniük az okozott kárt

Mint a Blikk tájékoztat: a mentőszolgálat fegyelmi eljárást indított az elkövető és két társa ellen, amelynek keretében a rongálásban részt vevő mentők munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. Az általuk okozott kárt azonban így is meg kell téríteniük. Mint a portál fogalmaz: a Volkswagen mentőautó szélvédőjének ára 120 ezer forint, ami a lap szerint a beszerléssel együtt önmagában is „150 ezerre rúghat”.

Egy büntetőjogász is megszólalt

„A három, magáról megfeledkező mentős örülhet, hogy a mentőszolgálat munkaügyi-fegyelmi eljárás keretében kezelte az esetet, hiszen

a szándékos rongálás bűncselekmény, s mivel egy mentőautót vertek szét, ennek morális oldala is van,

megbotránkoztat, vagyis egy másik bűncselekményt, a garázdaság tényállását is kimeríti” – elemezte az esetet dr. Horváth László budapesti büntetőjogász a Blikknek.

„Ugyanakkor azért nem történhetett feljelentés, mert a jog szerint a rongálás megvalósítója nem büntethető vagy büntetése korlátlanul enyhíthető, ha a rongálás elkövetését beismerte, és a sértett által elfogadott módon és mértékben az azzal okozott sérelmet jóvátette” – tette hozzá a lap.

A mentőautó szétveréséről készült felvételt ide kattintva nézheti vissza.

Nyitókép: Képkocka, Blikk-videó

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burg_kastL71-C
2023. augusztus 21. 16:35
Most képzeljük el, mikor ez a három ganyé kimegy beteghez, hogy viselkedhetnek ? ...
pipa89
2023. augusztus 21. 14:57
???? MI vaan????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!